Szentes. Még a nyár folyamán elkezdődik a Királyhelmectől alig néhány kilométerre található község műemlékének, a templomnak a külső felújítása. A munkálatok költségeinek fedezéséhez a Szülőföld Alap és a magyar kulturális minisztérium is hozzájárult.
Folytatódik a templom felújítása
A polgármester tájékoztatása szerint a szentesi református hitközség templomának felújítását évekkel ezelőtt a magyarországi Teleki László Alapítvány támogatásával kezdhették el. A szervezet először 800 ezer forint felhasználásával felmérte az építmény állapotát, és tervezetet készített a restaurálás további menetére. E szerint 2006-ban a templom tetőszerkezetét konzerválták, kicserélték a sérült fagerendákat, új vízelvezető csatornát alakítottak ki, valamint az épületet cseréppel fedték át. A tornyot fazsindellyel fedték be, ezzel a munkával a múlt év őszén végeztek. A templom belső tereinek restaurálását csak később szerették volna elkezdeni, ám a mennyezet felújítása – a már említett okok miatt – nem tűrt halasztást. Liszkai Gusztáv lapunkat úgy tájékoztatta, a restaurálás végeztével a régió legrégibb fennmaradt román kori műemlék templomának éjszakai megvilágítását is meg akarják oldani, erre vélhetően a jövő év folyamán kerülhet sor.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.