Kassa. Rosszul áll a város szénája abban a bírósági ügyben, mely még 1995-ben kezdődött. A Legfelsőbb Bíróság megerősítette a Kassai Kerületi Bíróság döntését: jogosnak ítélte a brit Waltz Properties Limited társaság kárigényét.
Fizetnie kell a városnak
Az ítélet ellen fellebbezni nem lehet, ám a fizetendő összeg nagyságát a Kassai Kerületi Bíróság határozza meg. A város szóvivője egyelőre nem nyilatkozott az ügyről, a hivatalos végzés kézhez vétele után jogászaikkal konzultálnak majd a város vezetői.
A bonyodalom még 1995-ben, a Schuster-éra idején kezdődött. A város ekkor mondta fel a Strelingstav vállalat szerződését, az említett cég a téli és nyári útkarbantartásért volt felelős. Kassa szerződéstől való elállását az illetékes bíróság érvénytelennek minősítette, a kerületi bíróság ezt a döntést 2005-ben megerősítette. Ennek alapján a Strelingstav 173 millió korona (5,77 millió euró) kártérítést és a késedelemből származó kamat húsz százalékát követelte. Egy későbbi követelésben már 411 millió korona (13,7 millió euró) szerepel. A Strelingstav ezután eladta követelését a Waltz Properties cégnek, mely most már hatszáz milliónál (20 millió euró) is többet kér a várostól.
Kassa városának több kockázatos pere is van ezen kívül, mintegy másfél milliárd korona (50 millió euró) forog kockán. (s, kozs)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.