Fél évig tart az útzár Pozsonyban

Pozsonypüspöki
Pozsonypüspöki |

A D4/R7 építése miatt újra rémálommá vált a bejutás a fővárosba. A hétvégén lezárták a Vinohradnícka utcát Pozsonypüspökiben, ezzel a másik két útvonalon összeomlott a főváros felé tartó közlekedés.

A pozsonyi körgyűrűt és a gyorsforgalmi utat építő D4/R7 konzorcium már korábban jelezte, hogy a beruházás miatt fél évre lezárják a forgalmas útvonalat, mivel egy hídszerkezetet építenek a D4-es körgyűrű nyomvonalán. 

A kivitelező azt ígéri, hogy az építés keretében felújítja a rendkívül rossz állapotban levő 6 kilométer hosszú Vinohradnícka utat is. Addig azonban az autósok a Dunahidas mellett megépített új elkerülő úton, vagy Dénesden (Dunajská Lužná) keresztül, az I/63-as elsőrendű főútra térve érhetnek be a fővárosba.
A kivitelező azt írta, többször egyeztettek a tervezett útlezárásról az érintett községek polgármestereivel. 

„Ez alapján gondosan megterveztük a kerülőútvonalat, amelyet az érintett szervek is jóváhagytak” – olvasható az építtető honlapján. 
A gyakorlat viszont azt mutatja, hogy a tervezés ellenére sem sikerült elkerülni a közlekedési káoszt. Az útlezárás óta a Somorja irányából Pozsonyba érkező autóbuszok gyakran egy óránál is többet késnek.

A hét elején hosszú kocsisorok alakultak ki a kerülőutakon, Csallóközcsütörtökben is lépésben haladt a forgalom a Pozsonypüspökire vezető Vinohradnícka utca lezárása miatt.

A rendőrség helikopterről élőben közvetítette a közlekedési helyzetet. Dunahidasnál a rendőrök irányították a forgalmat, és egy jelzőlámpát is elhelyeztek, az 572-es másodrendű főút és az 1053-as összekötő út kereszteződésében, néhány sofőr szerint részben emiatt torlódott fel a kocsisor. A közösségi portálon sokan kifogásolták, hogy a rendőrség a reggeli csúcsforgalom után közvetíti a helyzetet. „Negyed hattól nyolcig, majd délután háromtól körülbelül hatig kellene ellenőrizni” – írta az egyik hozzászóló. Mások azt kifogásolják, hogy miért nem az R7-es megnyitása után zárták le a forgalmas utat. A Pozsonyi Kerületi Rendőrség a közösségi portálon adott tanácsokat az autósoknak, hogy hogyan közlekedjenek a dugóban, illetve a jelzőlámpánál miként csökkenthetik a várakozási időt. Csallóközcsütörtökben percek alatt feltorlódhat a forgalom, amely általában a falu és Dunahidas közötti szakaszon sűrűsödik be. Naponta mintegy 9-10 ezer autó halad keresztül a falun, a mostani korlátozás miatt további mintegy 3 ezer autós próbál Csallöközcsütörtökön keresztül bejutni a fővárosba. „Egyfajta tölcsér alakul ki a környező utakon, ugyanis mindenki ugyanoda, jellemzően a Főrévi útra tart” – véli Őry Péter polgármester, aki szerint az építési munkák mellett az időjárás is hatással van az autóoszlop kialakulására. A polgármester hozzátette, olykor 1,5–3 óráig is tarthat az út a Pozsonytól 22 kilométerre lévő községből a fővárosba.
A tervek szerint fél évig tart az útzár, az autósok csak 2020. június végétől térhetnek vissza az útra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?