Halálos munkahelyi baleset történt a D4/R7-es építkezésén

D4/R7

Halálos munkahelyi baleset történt pénteken (február 14.) a pozsonyi nullás körgyűrű, vagyis a D4-es autópálya és az R7-es gyorsforgalmi út építkezésén. Az információt a rendőrség is megerősítette. A baleset Pozsonypüspöki közelében történt, Lieskovec irányában.

Lucia Mihalíková, a pozsonyi kerületi rendőrkapitányság szóvivője szerint az egyik teherautó sofőrje tolatás közben elgázolt egy 40 éves férfit. Az illető belehalt a sérüléseibe. A sofőr alkoholtesztje negatív volt. A rendőrség emberölés ügyében indított büntetőeljárást.

Az építkezés fő kivitelezője, a D4R7 Construction társaság a TASR hírügynökséggel közölte: mélyen elszomorítja a szóban forgó baleset, amely az egyik beszállító cég alkalmazottjának életébe került. „A baleset február 14-én, 10:30 körül történt a D4-es építési területén. A D4R7 Construction társaság intenzíven kommunikál a beszállító céggel. Emellett azonnali együttműködést kínált a bűnüldöző szerveknek, amelyek a baleset körülményeit vizsgálják” – olvasható a cég állásfoglalásában.

A pozsonyi körgyűrű a köz- és magánszféra közötti partnerség keretében megvalósuló projekt (ún. PPP-projekt) formájában épül meg. Az építkezés kivitelezője egy konzorcium, élén a spanyol Cintra társasággal. A konzorcium az építkezést követően még 30 évig vállalja az út karbantartását. A költségeket az állam ugyanennyi ideig fogja törleszteni. A projekt részét képezi a D4-es autópálya 27 kilométer hosszú, Horvátjárfalu (Jarovce) és Récse (Rača) közötti szakasza, valamint az R7-es gyorsforgalmi út mintegy 32 kilométeres, Főrév (Prievoz) és Gelle (Holice) közötti szakasza.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?