Ez a férfi lehet a felelős a Zoch utcai balesetért

f

A vasárnap esti baleset négy halálos áldozatot követelt, két személy kritikus állapotban van.

Az egész országot megrázó baleset vasárnap este történt a pozsonyi Zoch utcai megállónál. Egy részeg sofőr hajtott bele a buszra várakozókba. Több áldozatot méterekig sodort magával, a súlyos ütközés következtében a mentősök szerint négy személy vesztette életét, hatan megsérültek, közülük ketten kritikus állapotban kerültek kórházba.

Hamran István közölte, hogy a sofőr szervezetében 1,6 ezrelékes alkoholszintet mértek, a baleset után agresszívan viselkedett a rendőrökkel és a mentősökkel is. Utasa szintén részeg volt. Sérüléseikkel kórházba kerültek, de már kiengedték őket. A pluska.sk információi szerint az említett sofőr a Siketlimpiai Bizottságának tagja, Dušan D. Amikor megkérdezték, hogy tisztában van-e a történtekkel, csak annyit válaszolt, hogy semmit sem tud. Arról azonban nem nyilatkozott, hogy alkohol vagy kábítószer hatása alatt állt-e.

Fotók a sofőrről a galériában!

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?