Érsekújvár. Fogyatkozó állatvilág címmel szerdáig tart a Béke moziban a XIII. Őszi Ökofilm Fesztivál, amellyel egyidejűleg a Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet aktivistáinak munkáját bemutató, Szivárványharcosok című kiállítás is megtekinthető.
Évente háromszázezer bálna és delfin pusztul el
Mária Skalová, a városi művelődési központ környezetvédelmi osztályának vezetője és Klaudia Bednárová Greenpeace-aktivista tegnap előadást és filmvetítést tartott a diákoknak, ma pedig 17.30-kor a nyilvánosság előtt is levetítik a Kék angyalok tánca című dokumentumfilmet. „Az utóbbi száz évben mintegy 2 millió 700 ezer bálna pusztult el, évente több mint 300 ezer bálna és delfin esik a vízszennyezés és az orvhalászat áldozatául. Az állatfajok hetven százaléka az esőerdőkben él. Sajnos, az utóbbi harminc évben a gyógyszeripar számára is oly fontos alapanyagokat kínáló esőerdők nyolcvan százalékát kiirtották” – ismertetett Skalová több döbbenetes adatot a diákokkal.
Klaudia Bednárová – aki a Greenpeace több aktivistájával érkezett Érsekújvárba – a fiataloknak elmondta, a harminc éve működő szervezetnek elsősorban a környezetkárosító energetika, a génmodifikált élelmiszerek és a bálnavadászat elleni kampányai voltak sikeresek. Az utóbbi eredményeivel a Béke mozi előcsarnokában ismerkedhetnek meg az érdeklődők, ahol egy felfújható óriásbálna fogadja a fesztivál résztvevőit. „A szórólapokon kívül a fesztiválra látogatók megtekinthetik az 1700 képeslapból készült válogatást, melyeken 15 település fiataljai írásban és rajzban tiltakoznak a kegyetlen bálnavadászat ellen” – ajánlotta Bednárová azok figyelmébe a rendezvényt, akiket foglalkoztat a környezetvédelem, és szeretnének bővebb tájékoztatást kapni a Greenpeace tevékenységéről.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.