Értékmentés karanténban: alakulóban a lőcsei honvédszobor

éliás ádám
Vizsoly |

Éliás Ádám szobrászművész három hónappal ezelőtt ragadt vizsolyi műtermében, a határok lezárásakor épp Magyarországon volt. A koronavírus miatti korlátozások a stúdiójában készülő lőcsei honvédszobor munkálatait is lelassították.

A kassai születésű szobrászművész nevéhez fiatal kora ellenére már több sikeres alkotás fűződik. Ő az, aki 2017-ben korabeli képeslapok, grafikák alapján újrafaragta Tompa Mihály most is Gombaszögön díszelgő mellszobrát, nemrégiben pedig hozzálátott az egykoron Lőcse főterén álló, az 1848–49-es szabadságharc branyiszkói ütközetére emlékeztető honvédszobor elkészítéséhez.

„Az, hogy már huzamosabb ideje Vizsolyban tartózkodom, számomra egy afféle kényszerhelyzet. Idén diplomázom a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetemen, de mivel nem lehet bejárni az iskolába, a kollégiumból hazaküldtek bennünket, Kassán pedig nem tudnék dolgozni, a Magyarországon vásárolt ingatlanomban rekedtem. A lőcsei honvédszobor elkészítése igazából jóval a járvány kitörése előtt megkezdődött. Orosz Örs, a Sine Metu Polgári Társulás elnöke már a kilencvenes években megkezdte az eredeti szobor felkutatását, de csak három évvel ezelőtt találták meg a talpazatát és a sok éve elveszettnek hitt részeit. Idővel kiderült, hogy a megmaradt darabokat évekkel ezelőtt megmentették, a kassai múzeumból a lőcseibe helyezték át. A szobor darabjai végül a szepesi múzeum leltárában lapultak, és csak nemrég fedezték fel őket. A kutatást Örsék végezték, én csak a szobrászati résszel foglalkozomˮ – nyilatkozta lapunknak Éliás Ádám.

Lépésről lépésre

A szobrászművész tájékoztatása szerint a szobor újramintázása tavaly szeptemberében kezdődött Lőcsén, ahol a megmaradt részekről szilikon negatívot vettek. A negatívok alapján kiöntötték a pozitív részeket, melyeket a szobor újraalkotásánál felhasználtak. „Az eredeti szobor makettjéről a budapesti Hadtörténeti Múzeumban készítettem el a szilikon negatívokat. Mivel a makett műtárgyként van nyilvántartva, nem lehet szétszedni. A szilikonozás iszonyatosan bonyolult volt, a folyamat közel három hétig tartott. Az elkészült forma segítségével gipszből kiöntöttem a makett másolatát, és ezt nagyítom most fel négyszeresére a vizsolyi műtermemben. Az embernagyságú szoborhoz egyszer már Budapesten is hozzáláttam, de mivel onnan nem tudtam mindent átszállítani, szinte majdnem az elejéről kellett újrakezdeni a munkát. A szobor készítésével most két és fél hónapot kések, de a barátnőm, Süttő Anikó szerencsére végig itt van mellettem, rengeteget segít a mintázásbanˮ – nyilatkozta az Új Szónak Éliás Ádám. Annak ellenére, hogy még nem dolgozott ilyen méretű alkotáson, úgy véli, szobrászatilag szinte ugyanolyan a munka, mint egy kisebb szobor készítésénél.

Évszázadon át darabokban

„Ami biztosan más, az a szobor és az egyes alkotóelemek súlya. Ilyen méreteknél sokkal nagyobb a fizikai megterhelés, a darabok ide-oda mozgatásához néha több emberre van szükség. Mivel a szobrot 1919-ben döntötték le a cseh légiósok, és azóta senki sem látta egyben, számomra hatalmas eszmei értéke van. Gyakorlatilag én vagyok az első, aki száz év után újra egy darabban látja. Bízunk benne, hogy a lőcsei újraállítás után sokáig helyén marad. A város önkormányzatának képviselői és az ügyben érdekelt felek nagyon pozitívan látják az újraállítás folyamatát, bízunk benne, hogy a szobor mindenkitől méltó fogadtatást kapˮ – tette hozzá Éliás, aki a szobor készítése mellett a diplomamunkája megvédésére, illetve az államvizsga sikeres letételére is nagy hangsúlyt fektet. „Rövidesen művészettörténetből és esztétikából fogok online államvizsgázni. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz, mert szerintem még azok sem tudják, akik ezt az egészet kitalálták. Lesz ami lesz, hagyjuk magunkat meglepniˮ– zárta Éliás Ádám.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?