A nyári szünetet megelőző, utolsó önkormányzati ülésen az érsekújvári képviselő-testület tagjai egyhangúan megszavazták Eva Polerecká képviselői javaslatát. Elfogadhatatlannak tartják, hogy a kormány csökkenteni próbálja a november 17-i események jelentőségét.
Érsekújvár városa sem ért egyet azzal, hogy lefokozzák november 17-e jelentőségét

Eva Polerecká, a Fórum (korábban Magyar Fórum) elnökségi tagja arra buzdította képviselőtársait, hogy más városokhoz hasonlóan fejezzék ki egyet nem értésüket azzal, hogy e jelentős ünnep ne legyen többé munkaszüneti nap.
A testület tagjai egyhangúan döntöttek, és Klein Ottokár, Érsekújvár polgármestere is megerősítette, hogy ehhez a programponthoz nincs szükség vitát kezdeményezni.
„Érsekújvár testülete nem ért egyet az állam legfelsőbb vezetésének azon döntésével, hogy november 17-ét, amely egyben munkaszüneti nap, a koalíciós pártok a spórolás jegyében munkanappá nyilvánítsák. Ez az ünnep a szabadságért és a demokráciáért folytatott küzdelem jelképe. A szabadság, a demokrácia, az emberi méltóság és az emberi jogérvényesítés alapvető jelképe. 1989-ben a szlovák és a cseh társadalom a totalitárius rendszer ellen küzdött, erőszakmentesen. Ezen a napon arra emlékezünk, hogy ezek az értékek nem magától értetődőek, sokak bátorsága és elszántsága eredményeként élvezhetjük őket. A fiatal generációnak szüksége van mindezt tudatosítani. Ha november 17-ére nem emlékezünk méltóképpen, félő, hogy a társadalom megfeledkezik arról, milyen egy olyan rendszerben élni, amely nem teszi lehetővé a szabadságot. Az ünnep megszüntetése azt jelentené, hogy meghátrálunk a demokráciáért folytatott küzdelemben. Ennek az ünnepnek a megszüntetése szerencsétlen és nem megfelelő megoldás, holott értjük, hogy az országnak gazdasági kihívásokkal kell szembesülnie. Mégis más, érzékenyebb megoldást kellene találniuk” – áll egyebek közt az állásfoglalásban.
Polerecká hangsúlyozta azt is, hogy az érsekújvári képviselőknek is a szabad választásoknak köszönhetően van mandátumuk.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.