Magyarországon továbbra is foglalkoznak a Győr és Dunaszerdahely közötti autópálya megépítésével, a szlovák tervek közt nem szerepel a négysávos út.Győr/DunaszerdahelyA jövő év első felében elkészülhet a győri elkerülőút utolsó szakasza, amely az M 1-es autópályát köti össze a 14-es főúttal.
Épül a győri elkerülőút
Magyarországon továbbra is foglalkoznak a Győr és Dunaszerdahely közötti autópálya megépítésével, a szlovák tervek közt nem szerepel a négysávos út.
Győr/Dunaszerdahely
A jövő év első felében elkészülhet a győri elkerülőút utolsó szakasza, amely az M 1-es autópályát köti össze a 14-es főúttal. A magyarországi Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Győr és Dunaszerdahely közé tervezett négysávos út megépítésével is foglalkozik.
2015-ben készült el a 13,4 kilométeres elkerülőút első szakasza. Jelenleg a Győrszentiván és Győr közötti szakaszon dolgoznak, egy közel négyszáz méter hosszú hidat is építenek a Mosoni-Duna felett. A minisztérium kommunikációs főosztályának tájékoztatása szerint, ha elkészül az elkerülő, az észak–dél irányú átmenő forgalom lakott területen kívül haladhat, jelentősen csökkentve a környezeti terhelést, valamint a zaj- és légszennyezést. Az elkerülővel közvetlenül összekötik az autópályát a gönyűi kikötővel. A beruházás költségvetése 14,85 milliárd forint, vagyis közel 50 millió euró. Arzt Gergely, a sajtóosztály vezetője közölte, állami forrásból finanszírozzák a fejlesztést.
A minisztériumtól megtudtuk, továbbra is foglalkoznak a Győr és Dunaszerdahely közé tervezett négysávos út megépítésének tervével, amelyről Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszélt a Modern Városok Program győri állomásán. Megtudtuk, forrásokat keresnek az útszakasz műszaki terveinek előkészítéséhez. Ha sikerül elég pénzt szerezni, „a fejlesztési tárca haladéktalanul intézkedik a mintegy 3 évig tartó előkészítési munkálatok megkezdéséről” – írta Arzt. A tárca leszögezte, a határon átnyúló fejlesztések megvalósításához a szomszédos ország támogatása is szükséges. „Szlovákia egyelőre nem tervezi négysávos út építését Győr és Dunaszerdahely között, mert ez nincs összhangban az úthálózat koncepciójával” – válaszolta kérdésünkre Karolína Ducká, a közlekedésügyi tárca szóvivője, aki hozzátette, Érsek Árpád tárcavezető és Szijjártó Péter magyarországi külügyminiszter találkozóján felmerült a Győr és Dunaszerdahely közötti autópálya témája. Ducká felhívta a figyelmet arra, hogy egyéb projektekkel igyekeznek gyorsabb és egyszerűbb összeköttetést építeni Szlovákia és Magyarország között. Például az R3-as gyorsforgalmi út Zólyom és az ipolysági határátkelő közötti szakaszának megépítésével, amely előkészítő fázisban van, valamint a 63-as elsőrendű főútról is tanulmányt készíttetnek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.