Ezt Kamil Šaško (Hlas) egészségügyi miniszter jelentette be.
Emelkedett a szádalmási vonatbaleset kritikus sérültjeinek száma
Amint arról beszámoltunk, hétfőn reggel két gyorsvonat ütközött a rozsnyói járásbeli Szádalmáson (Jablonov nad Turňou), a községben található alagút előtt.
A sérültek számáról ugyan előzetesen hivatalos közleményt is kiadtak, délután azonban maga az egészségügyi miniszter pontosította az adatokat.
„Összesen 91 személyt láttak el az orvosok, hét ember állapota válságos. 14-en közepesen súlyos, 70-en pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek”
– húzta alá Šaško.
Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter hozzátette, egyelőre nem regisztráltak áldozatokat a helyszínen. „Óriási tragédiáról beszélhetünk, de reméljük, hogy egyrészt a súlyosan sérültek száma nem fog tovább emelkedni, másrészt pedig, hogy a két vonat ütközése nem követel emberéleteket” – mondta el.
Šaško közölte, egyeztetett a rozsnyói és a kassai kórház igazgatójával. „Mindkét intézményben életbe lépett a traumatológiai protokoll. Úgy vélem, egyelőre kiválóan kezelik a helyzetet” – állapította meg a miniszter, egyúttal kiemelve, hogy személyesen is ellátogat a kórházakba.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.