Kassa. Eva Dudová, a Kassai Megyei Önkormányzat szociális osztályának vezetője elmondta, Jászóról, a prépostság épületéből Rozsnyóra, a Szent Borbála Kórház területén létesített Szociális Szolgáltatások Házába költöztették a gondozásra szoruló rokkant-, illetve mentálisan sérült egyéneket.
Ellátás a kórház területén
A Kassai Megyei Önkormányzat a rozsnyói kórház területén 1,2 millió koronás beruházással alakította ki azt a korszerű szolgáltatások házát, melyben a nyolcvan ápoltat két-, illetve háromágyas szobákban tudják elhelyezni. Eva Dudová fontos szempontként említette, hogy itt a kórház közelsége miatt biztosított a rokkant és mentálisan sérült lakók folyamatos orvosi ellátása és a rendszeres szakorvosi ellátás is – ráadásul mindez úgy, hogy a lakókat nem kell utaztatni, tehát ezen is költségeket lehet megtakarítani. Az is számtalan előnnyel jár, hogy a felújított épület a megyei önkormányzat tulajdonát képezi.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.