Elhunyt Búcsi Teréz

Szombaton kaptam a megdöbbentő hírt: december 15-én 68 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Búcsi Teréz nyugalmazott pedagógus, iskolaigazgató, a régió kulturális és közéletének meghatározó alakja.

Pontosan emlékszem első találkozásunkra, és nem nehéz felidézni az utolsót sem, ami mindössze négy nappal halála előtt, a Szivárvány énekkar karácsonyi hangversenyén volt, ahol derűsen fogadta a vendégeket.

Terézt 2004 nyarán iskolaigazgatóként ismertem meg. Akkoriban még én is tanítóként dolgoztam. A vakációt angolnyelv-tudásom csiszolására akartam áldozni. Nagyon megörültem hát, mikor megtudtam, hogy Muzsla is csatlakozott az angolul tanuló falvakhoz. A képzés helyszíne az alapiskola volt. Élénken él bennem a kép, ahogy Terike széles gesztusokkal és még szélesebb mosollyal terelgette a lektort az osztályterem felé. Teréz akkoriban nagyjából annyit és pont úgy beszélt angolul, mint én. Ám ez cseppet sem zavarta abban, hogy a magyar, a szlovák és az angol egyvelegét használva lediktálja az oktatónak a sajttorta receptjét.

Ha valakire, akkor rá pontosan illett a leírás: a nemzet napszámosa. Pedagógusként, a muzslai alapiskola igazgatójaként és közösségi szervezőként is fáradhatatlanul, elszántan, mély meggyőződéssel tette a dolgát. A Csemadok párkányi alapszervezetének vezetőségében titkárként dolgozott, a szervezet érsekújvári területi választmányánál pedig alelnöki funkciót töltött be. Ismerte a képviselt terület minden alapszervezetét. Közvetlen természetének köszönhetően bárhová ment, szeretettel fogadták. Boócz Mária, a párkányi alapszervezet elnöke szerint Teréz tele volt tervekkel és ötletekkel, már elkezdte a jövő évi történelmi vetélkedő szervezését is…

Mikor egy hete rövid üdvözlés után betessékelt a művelődési központ nagytermébe, pont olyan lelkes és lendületes volt, mint azon a nyáron, mikor megismertem. Az előadáson Tompa Mihály Karácsony estéjén című költeményét szavalta el azzal a megjegyzéssel, hogy ez a vers ma is felettébb aktuális. ”Mikor telnek be édes álmaink…?/ Úgy lenne majd végóránk is nyugodt…” Azok számára, akik ott voltak a Szivárvány előadásán, Tompa Mihály verse új értelmet nyert.

A koncert végén, búcsúzás közben szemében és szája szegletében az a kifürkészhetetlen terikés mosoly bujkált, amivel talán ezt a megemlékezést is olvasná. Ez a belső, dimenziókon és világokon átragyogó mosoly örökre bevésődött emlékeimbe. Nyugodjon békében, Terike!

Gulyás Zsuzsanna