Szencen egy négyzetméter építési telekre húsz eurót kell fizetni.SzencCsütörtökön tárgyalt Szenc képviselő-testülete, az egyik fő téma a fejlesztési illetékről szóló általános érvényű rendelet volt.
Elfogadták a fejlesztési illeték bevezetését
Szencen egy négyzetméter építési telekre húsz eurót kell fizetni.
Szenc
Csütörtökön tárgyalt Szenc képviselő-testülete, az egyik fő téma a fejlesztési illetékről szóló általános érvényű rendelet volt. Az illeték bevételi forrás a városnak, összegét az önkormányzat határozza meg.
Még tavaly fogadta el a parlament a helyi fejlesztési illetékekről szóló törvényt, amely november 1-jén lépett hatályba. A héten Pozsonyban tárgyalt a közgyűlés, amely több módosító javaslatot fogadott el a rendelettel kapcsolatban. A jogszabályt most pontosították, megfogalmazták azoknak az építményeknek a listáját, amelyek után nem kell illetéket fizetni. Törölték az adómentességet a 150 négyzetméternél kisebb családi házakra. Egy négyzetméter beépítendő területre maximum 35 euró adó vethető ki. Az adó nem kötelező, elfogadásáról az önkormányzat dönt. Az adónem bevezetése nem volt kérdés a szenci képviselők körében. Abban egyetértettek, hogy a városnak szüksége van az adóból befolyt összegre. Óvodákat építenének a bevételből, útkarbantartásra és járdaátépítésre költenék a pénzt. A képviselők az illeték összegében nem értettek egyet. A Szenc az én városom képviselői klub először a legmagasabb összeget ajánlotta, utána 25 euróra módosította a javaslatot. A javaslatot a képviselők többsége túl magasnak tartotta, végül egységesen egy négyzetméter építési területre 20 eurót szabtak ki. Az adózás mellett 12-en voksoltak, egy képviselő tartózkodott, négyen elutasították a javaslatot. „Mivel a módosító javaslatot a közgyűlés szerdán elfogadta, a plénumot pedig csütörtök reggelre hívták össze, nem ismerjük a konkrét változtatásokat. Az pedig rossz lett volna a városnak, ha semmilyen illetéket nem állapítunk meg. Amikor a törvénymódosítás hatályos lesz és pontosan ismerjük a módosítás részleteit, rendkívüli ülést is összehívhatunk, ahol tudjuk módosítani a csütörtökön elfogadott 20 eurós illetéket” – nyilatkozta Németh Gabriella képviselő.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.