Életünk a béke keresése – Cserkészek hozzák a békelángot

Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség
Dunaszerdahely |

December elején megérkezett a Betlehemi Békeláng Európába, amelyet hagyományosan a lánggyermek gyújt meg a betlehemi Születés Templomának öröklángjáról. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség tagjai a központi lángátadó ünnepségen, 2017. december 16-án Bécsben, az Assisi Szent Ferenc templomban veszik át a lángot, hogy elindíthassák felvidéki útján, idén már 26. alkalommal.

Az idei Békeláng-gyermek a 12 éves Tobias Flachner. Tobias Ausztriában, Hochburg-Ach településen él, ahonnan Franz Xaver Gruber zeneszerző és orgonista, a Csendes éj megzenésítője is származik. A második osztályos tanuló szülei mezőgazdálkodással foglalkoznak, ő maga pedig lelkes önkéntes tűzoltó. „Fontos számomra az összetartozás, valamint igyekszem segítséget nyújtani ott, ahol szükség van rám” – mondta Tobias, amikor arról kérdezték, miért vállalja ezt az önkéntes szolgálatot. A fiatal önkéntes a későbbiekben gazdálkodással és gazdasági gépezetek szerelésével szeretne foglalkozni.

A láng felvidéki terjesztése december 17-én (vasárnap), 11 órakor kezdődik a komáromi Szent András-templomban szervezett lángátadó ünnepségen, amelyre a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség szeretettel vár mindenkit. Ezt követően a béke lángját a cserkészek stafétaszerűen adják tovább egyebek között Csallóközbe, Mátyusföldre, Bodrogközbe és Felvidék minden magyar lakta területére. A békeláng idei mottója – Életünk a béke keresése – emlékeztet arra, hogy mindannyiunknak tennünk kell azért, hogy békében élhessünk ezen a világon. A cserkészek buzdítanak mindenkit, kapcsolódjanak be minél többen a békeláng terjesztésébe, és jusson el ebben az évben még több otthonba a béke szimbóluma.

A békelángról, annak dél-szlovákiai útjáról és a központi lángátadó ünnepségről a Betlehemi Békeláng Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség által működtetett honlapján (lang.szmcs.sk) valamint Facebook oldalán (facebook.com/betlehemilang) tájékozódhatnak, utóbbin Ádventi egypercesekkel is hangolódhatunk lélekben a karácsonyra.

A cserkészek szeretnék ebben az évben is minél több településre eljuttatni a Betlehemi Békelángot, és ehhez kérik mindenki segítségét. Ha az Ön településére nem jutott még el az elmúlt években a láng, vegye fel velünk a kapcsolatot a fenti honlapon keresztül.

szmcs-p

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?