Éjjeli őrjárat Dunaszerdahelyen

rendőrség Dunaszerdahely
Dunaszerdahely |

Este nyolc órakor kezdődik a városi rendőrök 12 órás éjjeli szolgálata. Csiba Tibor rendőrparancsnok engedélyezte, hogy egy éjszakára 
az ügyeletes rendőrökkel járőrözhettünk mi is.

Este nyolckor az „éjjelesek” átveszik a szolgálatot a „nappalosoktól”, jelentés, tájékoztatás a helyzetről, majd átveszik szolgálati fegyvereiket, és kezdődik az éjjeli őrjárat. Csicsay Csaba százados és Zsemlye Piroska hadnagy már összeszokott páros, jó néhány éjszakai szolgálatot teljesítettek, rutinosan és professzionális biztonsággal kezelik a helyzeteket. Kezdetben úgy tűnhet, céltalanul autóznak keresztül-kasul a városon, ám semmi sem történik ok nélkül. A szolgálatnak megvannak a kötelező feladatai, amelyeket ellenőrizni kell. Ez főleg azokat az objektumokat érinti, amelyek a városi közigazgatáshoz tartoznak, illetve azokat, amelyek biztonsági védelmét a városi rendőrség rendszeréhez csatlakoztatták. Ilyenek a kaszinók, a benzinkutak, vállalatok, cégek székhelye, de családi házak is, összesen több mint ötven objektum városszerte.

22 óra

Ellenőrzés a hajléktalanszállón. Az időjárás kegyes, így csak nyolc személy alszik fedél alatt, a rendőrök többségüket név szerint ismerik. A hajléktalanok éppen befejezték a vacsorát, minden rendben, mehetünk tovább. A következő megálló a vasútállomás előtti taxiparkoló. Gyors ellenőrzés, engedélyek, jogosítvány, itt is minden rendben van, további nyugodt éjszakát kívánnak a rendőrök, és továbbállnak. Pár száz méterrel odébb az idegenrendészet székhelye körüli területet ellenőrzik. Ez is egyike állandó feladataiknak. A családi házak közt székelő hivatal ugyanis a város egyik problémás pontja, a környéken már előző este letelepednek az engedélyüket intéző külföldi állampolgárok, hogy elsőként jussanak az ügyintézőhöz. Gyakran azt sem veszik figyelembe, hogy az éjjeli parkolás csak az itt lakóknak engedélyezett. Ez alkalommal azonban semmiféle kihágást nem tapasztaltak a rendőrök, csupán két ukrán állampolgár várakozott békésen a reggeli nyitásra, gyalog érkeztek.

23 óra

Érkezik az első bejelentés, egy cég biztonsági berendezése területsértést jelez. Villogó kék fényjelzéssel, szirénával és félelmetes sebességgel száguldunk a megadott címre. „Ilyenkor az a fontos, hogy minél előbb a helyszínre érjünk, nincs idő latolgatásra” – magyarázza Csicsay százados. A címen lezárt kapu fogad, de mivel a városi rendőrség által védett objektum, saját kulccsal kinyitják a kaput, és behajtanak. Tüzetes körbevizsgálás, semmi rendellenesség, a jelentés szerint az objektum, a személyek sértetlenek. „Ez a visszajelzés elengedhetetlen, mert ha pár percen belül nem jelentkeznénk a központnak a helyzetjelentéssel, rögtön akció indulna” – magyarázza Zsemlye Piroska hadnagy. 
A városban, egy kereszteződés közepén villogó fényjelzéssel leparkolt állami rendőrségi autó mellé állunk. „Kölcsönösen segítjük egymást. Nem tudjuk ugyan, mi történt, történt-e egyáltalán valami, de a kollégák itt állnak, segítünk, ha kell” – mondja Csicsay. Megtudjuk, hogy frissen történt egy bűnügy, valaki kirabolt egy lakást, ahonnan több mint 1400 euró készpénzt zsákmányolt, őt keresik. Az állami és a városi rendőrök is jól ismerik a tettest: visszaeső kábítószeres, aki rendszeresen látogatja a kaszinókat. Ezzel adott is a következő feladat, körbejárni valamennyi kaszinót. Kezdjük a legtávolabbival, a Tesco mellett. Az utak, éjfélhez közeledvén, már eléggé üresek, hihetetlen, hogy egy kamion a bevásárlóközpont oldalánál kisatírozott, napközben rendkívül forgalmas, tiltott területen parkol. Csak néhány perces kopogtatás után sikerül felébreszteni a bulgáriai felségjelzésű jármű sofőrjét, akit megbüntetnek, és felszólítanak, hogy máshova parkoljon. A kaszinó viszont üres és eddig nem is járt ott senki, tudjuk meg a személyzettől. Hasonló a helyzet a város többi kaszinójában is. A gyanúsított vagy ki van tiltva a helyről, vagy már hosszú idő óta nem látták. 

00 óra

Indulunk a város legproblémásabb részére, a Karcsai útra, a roma szükséglakások telepére. Az itt megszokott, általános körülményekhez képest viszonylagos rend van és nyugalom. Az örömlányok „terepen vannak”, de nem szankcionálhatók. Dunaszerdahelyen nincs általános érvényű rendelet üzletszerű kéjelgés ellen, mint ami például Pozsonyban is érvényben van. „Kérdőre vonhatjuk az út mentén álldogálókat, de ha azt válaszolják, a barátomra várok, vagy taxira várok, tehetetlenek vagyunk. Még ha tetten érjük őket, akkor sem tudunk intézkedni, legfeljebb közszeméremsértés vádjával” – magyarázza Zsemlye hadnagy.

1 óra
Ismét riasztás érkezik, egy cég területén behatolást jelez a biztonsági berendezés, de átvizsgálták, és mindent rendben találtak. Mégis újra megszólal a riasztó. A rendőrök a központtal együtt úgy döntenek, ha még egyszer jelez a riasztó, értesítik a tulajdonost. A rendőrségnek ugyanis hozzáférése van a területhez, de az épületbe csak a tulajdonos jelenlétében léphetnek be. Több riasztás nincs.

A történelem
„A tízes gyilkosság – válaszolja habozás nélkül Csicsay százados arra a kérdésre, mi volt a legmegrázóbb élménye szolgálati évei alatt. – Azt nem lehet elfelejteni. Szabadnapos voltam ugyan, de akkor este mindenkit mozgósítottak. A kutyámmal álltunk a kávézó bejáratában, gyakorlatilag pár perccel a gyilkosságok elkövetésétől tizenkét órán át, reggel fél kilencig biztosítottuk a terepet. Elsősorban az újságírók ellen, akik mindent megpróbáltak. Még a Fontana bárral szemben levő Bihari Szállóban is szobákat vettek ki annak reményében, hogy teleobjektívekkel fotókat készíthessenek a helyszínről” – emlékszik vissza a kapitány. Azt sem tudja elfelejteni, amikor a Kukučin utcai konténerek mellett egy halott újszülöttet talált ollóval a szájában, akit harminc szúrással gyilkolt meg az anyja. A kilencvenes években volt olyan időszak, hogy szinte nem telt el hónap anélkül, hogy valakit meg ne gyilkoltak volna. „Akkoriban, ha azt mondtam, hogy dunaszerdahelyi rendőr vagyok, az emberek általában sokatmondóan megkocogtatták a fejüket”–- emlékezik vissza Zsemlye hadnagy.

Szolgálunk és védünk
Vallják a városi rendőrök is az állami rendőrséggel. Jogköreik azonban különbözők, mert a városi rendőr 266 eurós kárértékig intézkedhet, ami még kihágásnak számít. Az ennél magasabb kárérték már bűncselekmény, és az állami rendőrség jogkörébe tartozik. A közhiedelemmel ellentétben a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények, legyen az fogyasztás, terjesztés nem tartoznak a városi rendőrség kompetenciájába, de ha szembesülnek ilyennel, továbbítják az állami rendőrségnek. Erőszakos bűncselekményeknél, baleseteknél asszisztálnak a mentősöknek, az állami rendőröknek, ha erre szükség van.

2 óra
Kezdődik a szolgálat legnehezebb része. Ilyenkor már kezdenek megmutatkozni a fáradtság első jelei. „Ezt a bűnözők is nagyon jól tudják, ezért ebben a kora hajnali időszakban a legaktívabbak. Előszeretettel használják ki a viharos időszakot, amikor nehezebben figyelhetők a részletek” – mondja a kapitány. 
A kulcsszó a megfigyelés. Egy rendőr egészen más optikával figyeli a környezetét, olyan dolgokat vesz észre, amelyek laikusok számára semmitmondók, de egy rendőr számára nagyon sok információt rejtenek. Még egy erős kávé, rövid nyújtózkodás, és folytatódik a szolgálat.

A rendőr is ember
Sokunkban rögződött a hatalmukat fitogtató és büntetőcédulákat osztó rendőr képe, pedig mint sok egyebet, ezt sem lehet általánosítani. „Hogyan büntethetném meg azt a szegény falusi öregembert, aki egyszer egy évben jön be a városba, mert téli cipőt kell vennie és rossz helyen parkol? Azt se tudja szegény, hogyan működik a parkolóóra, már attól ideges lesz, hogy kettőnél több autó van az úton, ráadásul még egy rendőr is leszólítja. Figyelmeztetem, elbeszélgetek vele, elköszönünk egymástól, ő megnyugszik, megköszöni a tanácsot. Ez nekünk untig elég. Itt is érvényes a régi mondás: amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Mi csak a rendre és a szabályok betartására ügyelünk. Nem az erőnket akarjuk demonstrálni” – magyarázza Csicsay.
Való igaz, hogy jóval több rendőr kellene a városi rendőrségre is. 2011-ben nyolcan voltak, a jelenlegi állomány 19 rendőr a parancsnokkal együtt. Ez a létszám akár meg is duplázódhatna, de ha 10-15 rendőrrel gyarapodna az állomány, már optimális létszámról beszélhetnénk. A rendőrség szolgálataiba állókat orvosi vizsgálat alapján nyilvánítják fizikailag alkalmasnak a szolgálatra, a pszichológiai tesztek alapján pedig a fegyverviselési engedélyüket kapják meg.

4 óra
Óvatosan pirkadni kezd, és lassan beindul az élet az utcákon. Megjelennek a „tejes-” és „kenyeres-” autók, hazafelé indulnak az éjjeli műszakosok és érkeznek a reggelisek. A két rendőr szerint ez átlagos éjszakai szolgálat volt. Vannak ennél nyugodtabbak is, de jóval fordulatosabbak is. A szolgálat alatt elhangzott megszámlálhatatlan érdekes történetből pedig akár egy könyv is kitelne. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?