A tömeg fáklyákkal és tiltakozó táblákkal vonult
„Egyetlenegy oldal van, a felvidéki magyar oldal” – jelentette ki Gubík a dunaszerdahelyi fáklyás tüntetésen (FOTÓK és VIDEÓ)
Közel háromszázan vonultak a lezárt belvárosban a Magyar Szövetség párt által szervezett megmozduláson, melyet a Beneš-dekrétumokra vonatkozó tiltás ellen hirdettek. Gubík László pártelnök a járási székhelyen is a köztársasági elnök vétóját kérte.
Gubík László már a keddi, pozsonyi tüntetésen elmondott beszéde végén kérte az ott jelenlévőket, hogy jöjjenek el szombat délután Dunaszerdahelyre, a kitelepítettek emlékművéhez. Több szimpatizáns táblával érkezett, rajtuk a „Stop Beneš”, a „BTK § 417 f”, a „Kollektív bűnösség nem egyenlő a jogállamisággal”, az „SZNT 104/1945”, a „STOP Földmaffia”, illetve áthúzott „Beneš” feliratokkal.
Lezárták a belvárost
A gyülekezéskor fáklyákat osztottak ki, volt aki saját mécsest hozott. Csörgő Emese és Tóth Károly színművész visszaemlékezéseket olvastak fel a kitelepítés áldozataitól, majd Heringes Walter koordinátor közzétette a menet haladási útvonalát. A tömeg felsorakozott „Az ártatlanság menete. Stop Beneš!” feliratú molinó mögött és megkezdte útját a világháborús emlékmű felé.
A fáklyás vonulás időtartamára a haladási útvonalat teljes egészében lezárták, az elterelések és a bejelentett gyülekezés rendőri támogatással zajlott. A buszvégállomáshoz közeli világháború emlékműköz érve a mécsesekből kirakott „Stop Beneš!” várta a helyszínre érkezőket. Itt Keviczká Tünde éneke nyitotta meg a rendezvényt, majd Gubík László pártelnök lépett a mikrofon elé.
A keddi célok
December 16-án, kedden este 9 városban tüntetettek az ellenzék, a PS, az SaS, a KDH és a Demokraták pártok szervezésében „Tiltakozás a maffia ellen” címmel, melybe a Magyar Szövetség is bekapcsolódott és a pártelnök beszédet is mondott. A megmondulás célja az volt, hogy Peter Pellegrini köztársasági elnök megvétózza a büntetőtörvénykönyv módosítását, amelyet múlt héten fogadott el a parlament.
A négy párt aznap Pozsonyon kívül még Eperjesen, Gölnicbányán (Gelnica), Nagyszombatban, Iglón, Kassán, Nyitrán, Trencsénben és Besztercebányán szervezett tüntetést. Most szombatra, a Magyar Szövetség pártja által önállóan szervezett tiltakozás ezt az üzenetet kívánta megerősíteni: Gubík a felvidéki magyarság nevében azt kéri a köztársasági elnöktől, utasítsa el a a büntetőtörvénykönyv módosításait.
Karácsonyig dönt az elnök
Ahogy az ellenzékkel való közös tüntetésen, itt is elsősorban a Beneš-dekrétumokra vonatkozó tiltás miatt szólalt fel leghangosabban, de a másik két kiegészítést is teljességgel elfogadhatatlannak tartja. A 2025-ös év legnagyobb és legméltatlanabb cirkuszát legpocsékabb színházi előadását produkálták a parlamentben ország-világ előtt, mondta az elnök.
„Adja Isten, hogy soha ne lépjen életbe a törvény, de az a nyilvánvalóan szomorú hírem van önök számára, hogy most itt bármennyien vagyunk bűncselekményt követünk el”
– hangsúlyozta az egybegyűltek előtt.
Mit jelenthet ez a gyakorlatban, tette fel a kérdést. Ez olyan abszurditást hozhat, hogyha egy történész csapat konferenciát szervez, akkor megsértheti a büntetőtörvénykönyvet, vagy ha egy filmes csapat dokumentumfilmet forgat, akkor ugyancsak megsérti azt.
„Az államfőnek karácsonyig van ideje dönteni, hogy vétózik vagy sem, hogy visszaküldi, vagy hatályba lép ez a gyalázat. Mind emberi jogi, mind politikai, mind az elemi igazságérzet szempontjából Peter Pellegrininek nincs más választása, mint vétózni” – jelentette ki.
Elkobozhatják, s még börtönbe is zárhatják
Egy konkrét ügyet is említett, mégpedig Bosits Miklós 35 hektár földjeinek elkobzását a Bártfai járásban a lengyel határnál. 2009 óta tart a pere, a Járási és a Kerületi bíróság neki adott igazat, míg a Legfelsőbb bíróság kétszer küldte vissza a járási illetékesekhez az ügyet, most kerül az Alkotmánybíróság elé.
„A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy Bosits Miklóst nem csak megfosztják jogos vagyonától és örökségétől, már amennyiben elveszik tőle, hanem ha perelni mer, amit most tesz, akkor még fél évre börtönbe is zárhatják. Ez megalázó, nevetséges és abszurd”
– hangsúlyozta.
Ha más mód nincs, ott a magyar spiritusz
Elfogadás esetén az alkotmánybíróság a következő lépés. Gubík több platformot is megemlített, amin tiltakozás zajlik, kiemelte az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) felszólalását az Európai Parlamentben, angol, francia, német nyelvű cikkeket, amik tisztázzák a helyzetet, hogy nemcsak történelmi kérdésben folyik vita, hanem konkrét jogfosztás ellen küzd a felvidéki magyarság és egy konkrét törvénymódosítást szeretnénk leküzdeni.
Kiemelte polgári engedetlenség fogalmát, aminek a formáját ugyan nem nevezte meg, csak hozzátette, elég kreatív elme a magyar és elég sok spiritusz szorult belé. Kihangsúlyozta a hasonló rendezvények erejét, ami felhívja a figyelmet arra, milyen abszurd jogszabályokra képes a szlovák állam a saját szűklátókörűsége miatt. Elmondta, hogy Robert Fico miniszterelnök éppen az ellenkezőjét érte el annak, amit akart, mert a teljes szlovák közbeszédben másról sem beszélnek, csak a Beneš-dekrétumokról.
Nem oldalak, csak egységes felvidéki magyarság van
„Felvidéki magyaroknak nem oldalaink vannak, hanem egyetlen egy közösségünk, egyetlen egy oldalunk, azok pedig a saját sorskérdéseink, a saját jogállásunk és a régióink felemelése. Egyetlenegy oldal, ez a felvidéki magyar oldal” – jelentette ki a pártelnök. Hozzátette, hogy rég volt olyan téma, olyan szimbólumot tartalmazó ügy, amely ennyire kifejezné a felvidéki magyar közösség létét, a múltját, sorskérdéseit és a jövőjét, mint ez.
Egy betarthatatlan gumiparagrafus
Gubík László a felvonulás végén lapunknak hangsúlyozta, hogy ez a menet nem a létszámról, hanem az önbecsülésről szólt és a lelki iránytűről. „Ez egy kemény kiállás volt az ártatlanságunk mellett a kollektív bűnösség ellen, a jogállamiság mellett és a földmutyik ellen, és a jogbiztonság mellett és az utólagos vagyonelkobzások, illetve minden más disznóság ellen” – mondta a pártelnök. Hozzátette: ne legyenek illúziónk, a valószínűbb koreográfia az az, hogy elfogadják a törvényjavaslatot, ez azonban egy betarthatatlan gumiparagrafusról van szó, ami egy kiváló terepe a polgári engedetlenségnek és a magyar virtus bemutatásának.
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.