Régió

Egy nap, egy autó, három részeg sofőr!

Pozsony | A rendőrök egy nap leforgása alatt háromszor állították meg ugyanazt az autót. Minden alkalommal más részeg sofőr ült a volán mögött.
ÚJ SZÓ ONLINE

2021. október 26. 14:45

rendőrség
Illusztrációs kép - Pexels

Szombaton reggel Pozsonyban a rendőrök egy Mercedes Benz járművel állítottak meg egy 33 éves ukrán állampolgárt, akinek 1,5 ezrelékes véralkoholszintet mutattak ki a szervezetében, ezután a rendőrőrsre kísérték, ahol egy cellába zárták.

Ugyanezen a napon 18:00 óra után ugyanezzel az autóval egy 21 éves ukrán férfit ellenőriztek, aki 2,33 ezreléket fújt a szondás vizsgálat során. Ezt a sofőrt is a rendőrségi fogdába vitték.

Nem egész egy órával később ismét feltűnt a láthatáron a Mercedes Benz, amelyet most egy 28 éves ukrán férfi vezetett. A rendőrök őt is szondáztatták, az eredmény 3,37 ezrelék lett! A harmadik sofőrt szintén egy rendőrségi cellába kísérték.

A három férfi ellen függőséget okozó szer hatása alatt elkövetett veszélyeztetés ügyében indítottak eljárást.

(br)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
rajka

Pozsony megszüntette a buszt, Rajkán kérik számon a kiköltözők

covid

Majdnem mindenki meghal a lélegeztetőgépen – aki túléli, nem épül fel teljesen

Peter Sabaka

Az új variánstól rémült meg a világ: Ezt mondja róla Sabaka…

Rekordra készülnek a nemeshodosi akrobata lányRekordra készülnek a nemeshodosi akrobata lányokok

Rekordra készülnek a nemeshodosi akrobata lányok

tvnoviny

VIDEÓ: Egy dühős család támadt az egészségügyi dolgozókra

koronavírus repülőtér

Szlovákia hét afrikai országból állította le a légi közlekedést

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.