Egy dicső korszak megkopott emléke

A Nagyrőcei járás egykor az Osztrák–Magyar Monarchia vasgyártásának egyik jelentős központja volt. A Gömör-Szepesi Érchegység kiváló minőségű nyersanyagára a 19. század második felében épült rá a helyi vasfeldolgozó ipar, melynek ma már csak igen kevés emléke található meg.

Szirk (Sirk)

Érdemes meglátogatni azt, ami még megvan. Szirk község északkeleti részén, a Túroc patak hídjától pár méterre egy viszonylag jó állapotban megmaradt vaskohót találunk.

Bánya- és ipartörténet

Ezen a vidéken a jó minőségű vasérc – a kibányászott nyersanyagot a Túroc-patak által meghajtott kallós kőtörőkben aprították, majd pörköléssel limonittá és szideritté dúsították – évszázadok óta adott megélhetést. Már a népvándorlás korában, az akkoriban itt élő jazygok és a szarmaták is foglalkoztak a vasércfeldolgozással.

A bányászat ősi foglalkozás Gömör északi részén. Kezdetben a nemesebb fémeket termelték ki a Gömör-Szepesi Érchegység táróiból, ahol előfordult, ott aranyat, ezüstöt, de főleg a vas, a réz, az ólom, az ón, az acélgyártáshoz fontos antimon bányászata volt jelentős. A kezdetleges ércfeldolgozási technológiák az évszázadok alatt fokozatosan fejlődtek, a 19. században már nagyipari termelés folyt. Az érc feldolgozásához nagy teljesítményű, hosszú ideig használható berendezéseket, kohókat kezdtek építeni. Ilyen a Szirk község határában fennmaradt műszaki-ipari emlék is, az a mintegy tizenöt méter magas, magnezittartalmú hasított sziklákból épített olvasztókemence, amelyet a Gerlice-Tapolcsányi Vasmű részvénytársaság építtetett 1871-ben. A kohó alig néhány év után a Heinzelmann-féle vasgyár és bányatársulat, majd a Coburg-féle vasművek birtokába került és egészen 1903-ig használták. Ez a fajta technológia ekkora elavult lett, sokkal hatékonyabb, nagyobb termelésre képes vaskohók váltották fel.

A régi módszer

Szirk vaskohójának évi termelése a korabeli adat szerint 37 és fél ezer tonna nyersvas volt, amelyet a tornaljai vasútállomásig igás szekerekkel szállítottak. A 19. századi kohós vasfeldolgozás igen nehéz és energiaigényes volt. Szirk kohójába a Vashegy mintegy öt kilométernyire lévő bányáiból fuvarozták le az ércet, itt kallós zúzókkal összeaprították, megpörkölték, ez került bele a csonka kúp alakú kohó torkába, faszénnel vegyítve. Az aknában, a csonka kúp táguló részében ment végbe a faszéngáz elégésével az a vegyi reakció, amelynél a vasércből kiválasztódtak a salakanyagok és a vas elérte olvadási pontját. Az akna alatti úgynevezett poha volt a salakleválasztó rész, majd a csonka kúp legalsó részében, az úgynevezett nyugvóban már a folyékony vasat tudták lecsapolni. Szirk kohójában viszonylag jó állapotban fennmaradt az olvadt vasat elvezető medence, amely a hőnek ellenálló kőből faragott forma, ahogy a vasérc és faszén keverékének izzítására szolgáló fúvónyílásokat is megtaláljuk a kohó oldalában. A bányatörténeti források szerint ez a kohó közel félszáz embernek adott munkát, évente legkevesebb 44 héten át folyamatosan működött. Még azt is tudni lehet róla, hogy a beindítása utáni évben, 1872-ben húszezer aranykorona hasznot hozott építtetőinek, a Gerlice-Tapolcsányi Vasmű tulajdonosainak. Az 1873-as bécsi tőzsdei krach azonban megakasztotta a kohó fejlődését, a pénzintézeti csőd a részvények értékének csökkenését hozta magával, a részvényárak felére zuhantak. 1880-ig, még ha félig-meddig veszteségesen is, valahogyan a felszínen tartotta magát a Gerlice-Tapolcsányi Vasmű részvénytársaság, majd csődöt jelentettek, ipari ingatlanai pedig a Heinzelmann-féle vasgyár és bányatársulat segítségével a vidék leggazdagabb birtokosa, a Coburg hercegi család tulajdonába kerültek. Gömör vasgyártása az első világháború végével lassan leépült, az itteni vasércet később a Felső-Garam mentén dolgozták fel. A néhai gazdagságnak ma már csak halvány nyomai maradtak, néhány ipari emlék őrzi csupán.