Egy család kért szállást a tűz után Pozsonyban

Pozsony
Pozsony |

A pénteki pozsonyi tűz után egy család élt az Óváros által felkínált segítséggel. Egy hónapig is eltarthat a tűzben megrongálódott két lakás kitakarítása és helyreállítása.

Pénteken kora délután robbanás után tűz ütött ki egy lakótömbben a Bartók utcán. A főpolgármesteri hivatal közlése szerint az okozta a robbanást, hogy az egyik lakás bérlője nem megfelelően bánt az ott tárolt vegyszerekkel. A szakemberek szerint az épület statikájában nem okozott kárt a robbanás, amelyben öten megsérültek. A főváros és az Óváros vezetése is segítséget ajánlott fel a károsultaknak. Egyelőre egy háromgyermekes család élt a lehetőséggel, amely kedden vehette át az óvárosi önkormányzati szálló egyik apartmanjának kulcsait. Matej Števove, a városrész szóvivője közölte, hogy a szállót az alapiskolák alkalmazottainak alakították ki, ideiglenesen az egyik felújított apartmanban szállásolták el a károsult családot, amely ingyenes parkolókártyát is kapott. „Örülök, hogy a teljes rekonstrukció után így keresztelhetjük meg a lakást” – jegyezte meg Zuzana Aufrichtová, Óváros polgármestere. „A lakótömb többi lakója maga gondoskodik a lakhatásról, inkább az ismerőseiknél vagy a családban kértek szállást” – folytatta a szóvivő. A városrész emellett ingyenes tanácsadással és konzultációval segíti a károsultakat.
Pénteken több tucat tűzoltó órákon keresztül harcolt a Bartók utcai, első emeleti lakásban fellobbant lángokkal. Kora estére sikerült megfékezniük a tüzet. „Köszönjük a gyors és professzionális bevetést! A tűzoltók kilenc perccel a riasztás után a helyszínen voltak” – hálálkodott egy lakó a tűzoltóság Facebook-oldalán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?