Egy 30 éves férfi vitte Pozsonyba a több napja eltűnt 14 éves Barbarát

Egy 30 éves férfi vitte Pozsonyba a több napja eltűnt 14 éves Barbarát

A rendőrség emberrablás gyanúja miatt nyomoz.

Pozsonyban találták meg azt a 14 éves lányt, aki több mint egy hete tűnt el Krasznahorkaváraljáróról – tájékoztatott Lenka Ivanová, a Kassai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője.

A hatóságok információi szerint a kiskorút egy férfi vitte autóval a fővárosba, ezért az ügyben a pozsonyi rendőrök folytattak nyomozást. A fővárosi egységeknek sikerült azonosítaniuk a keresett járművet és két személyt, köztük a fiatalkorút. A rendőrök megjelenésekor a lány megpróbált elmenekülni, de rövid üldözés után elfogták. A helyszínen egy 30 éves férfit is őrizetbe vettek.

A szóvivő elmondása szerint a lány hamis adatokat adott meg, hogy megtévessze az intézkedő rendőröket, ám a hatóság így is értesítette törvényes képviselőit, akik az eljárási teendők után átvették őt.

Barbarát több napja keresték: reggel elment az iskolába, belépését rögzítették is, azonban onnan orvosi vizsgálatra hivatkozva távozott, és délután már nem tért haza.

A rendőrség közlése szerint a kiskorú előzetes egyeztetés alapján, szülei tudta és beleegyezése nélkül ült be a 30 éves férfi autójába. Az ügyben emberrablás gyanúja miatt indult eljárás. A hatóság vizsgálja, hogy a lány valóban önként szállt-e be a járműbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?