Dunaszerdahely. A napokban a város tulajdonába kerül a Vermes-villa.
Dunaszerdahelyé lesz a Vermes-villa
A városi önkormányzat és a patinás épület eddigi kezelője, a pozsonyi galéria már tavaly megkötötte az adásvételi szerződést. Hosszadalmas volt azonban az összes szükséges jóváhagyás megszerzése a kulturális és a pénzügyi tárcától, és az egész folyamat több mint két évig tartott. Most azonban már nincs akadálya annak, hogy a tatarozásra szoruló régi épület hamarosan ismét benépesüljön: a héten ugyanis a város hivatalosan átveszi az épületet, és átkerül a tulajdonába. A sárga tornyos épület hónapok óta üresen állt, mióta a Szlovák Nemzeti Galéria kiköltöztette a villában működött kihelyezett kiállítási részlegét. Az elhagyatott épület azóta vandálok kénye-kedvének volt kitéve, kilincseket, vécékagylót és egyebeket loptak el.
A villa felújításra szorul, például ki kell festetni a helyiségeket. A város vezetése azt szeretné, ha méltó környezetbe költözhetne át ide az önkormányzat által fenntartott Kortárs Magyar Galéria, amely már kinőtte jelenlegi épületét. A galéria vezetője, Kovács Zsuzsa elmondta: több mint háromszáz eredeti művészi alkotás van az éppen tíz éve létesített városi galéria birtokában, amelyeket a mostani épületben nem tudnak állandó jelleggel kiállítani. Az átköltözéssel ez a gond megoldódik. A Kortárs Magyar Galéria tehát tízéves működés után költözik majd át a Vermes-villába. Az épület egyébként nem ingyen kerül Dunaszerdahely tulajdonába, hanem a város 8,8 millió koronáért kapja meg a pozsonyi galériától. A képviselő-testület már tavaly döntött arról, hogy az épület megvásárlását hitelből fedezik. A helyiségek kifestésére és rendbe hozására szeptemberi ülésén hatszázezer koronát különített el a testület. Czúfal Piroska, a városi hivatal vezetője elmondta, a műemlék épület további tatarozását az önkormányzat pályázati pénzekből kívánja finanszírozni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.