Dudás Péternél karácsony derekán, a megnyugvás idején

A házat sokan mézeskalácsházként emlegetik. Nem a cukormáz miatt, hanem az apró, kézzel faragott részletek, a saját készítésű bútorok és a gondosan felújított faelemek miatt. Mindennek története van. 

„Ez a szék például bontott gerendából készült. A fa már élt valahol, csak új formát kapott” 

– mutatja, miközben kávét főz. Karácsony közeledik, az udvaron mécsesek, fenyőágak, csendes készülődés.

A váltás Kassáról Abaújvárra

Péter története nem egyik napról a másikra fordult vidékre. 

„1993 óta volt itt házam, afféle menedék. Kassai futások, színház, kávéház mellett ide jártam pihenni.” 

A fordulópont a járvány idején jött el. A határzár miatt több mint egy hónapra itt ragadt. 

„Nem volt lakcímkártyám, nem tudtam mozogni. Akkor jöttem rá, hogy ez nekem nem büntetés, hanem ajándék.”

Hat éve költözött ki végleg. A házat teljesen felújította, tetőt cserélt, a városi életet fokozatosan engedte el. A kávéházát eladta, a színházban már csak külsősként dolgozott. A kávé azonban maradt: ma is pörköl.

„A kávé olyan, mint a rendezés. Figyelem, türelem, pontos időzítés.”

Vidéken enni is másképp lehet

A beszélgetés hamar az étkezésre terelődik. Péter szerint a vidéki élet egyik legnagyobb előnye az, hogy az ember tudja, mit eszik. 

„Birkahúst és sajtot a helyi pásztortól veszek. Tömegtermelt húst nem eszem. Csak legeltetett állatot: bárányt, vadat. Halból is a vadon élőt keresem, folyamit vagy tengeri halat, leginkább vadlazacot. A szupermarketes, tenyésztett halat nem érzem ételnek.”

Azt mondja, a saját állapotán is érzi a változást. 

„Jobban alszom, kevesebb a betegség, több az energiám. Ez nem ideológia, hanem tapasztalat.”

Sokan úgy gondolják, az egészséges táplálkozás drága. Péter ezt vitatja. 

„A biocímkék drágák, és nem is mindig hiszek bennük. De a vadászoktól vett vadhús egyáltalán nem drágább, mint a bolti hús. A termelői sajt sokszor olcsóbb, és összehasonlíthatatlanul jobb.”

Eltűnő állatok, eltűnő szokások

Szóba kerül a helyi állattartás hanyatlása is. Egy barátom nekem is mesélte, hogy a környéken egyre kevesebb a tehén. Nem éri meg itthon tartani az állatot, nincs támogatás. Levágják, aztán viszik külföldre, mert az a jövedelmező.

Péter szerint a probléma nem csak gazdasági. 

„Az emberek már nincsenek rászokva a friss tejre, a helyben vágott marhahúsra. Kényelmesebb bemenni a boltba.” 

Pedig szerinte, ha többen vásárolnának közvetlenül a termelőktől, a rendszer működne. 

„Van egy falusi barátom, disznókat, tyúkokat tart. Teljesen önellátó életet él. Nem romantika, hanem gyakorlat.”

Csend, fa, alkotás

A kert végében félkész kerti bútorok állnak. Tűzifából, bontási fából készülnek. 

„Ez lett az új szenvedélyem. Nem a végeredmény a fontos, hanem a folyamat. A városi panellakás nem hiányzik. Ott minden egyforma. Itt minden az enyém, a kezem nyoma rajta van.”

Bár városi embernek tartja magát, vidéki gyökerei vannak. Gyerekként sok nyarat töltött Röstén. És nem érzi magát elszigeteltnek. 

„Kassa huszonöt perc. Színház, koncert, barátok – minden elérhető.” 

Rendezőként sem zárta le végleg a pályát, vannak tervei, gondolatai.

Karácsonyi megnyugvás

Ahogy besötétedik, a ház ablakából meleg fény szűrődik ki. Péter a karácsonyról beszél. 

„Advent elejétől igyekszem békés lenni mindenkivel. Nem vitatkozom, nem haragszom. A szívem ilyenkor megtelik szeretettel. Szerintem ez tudatos döntés. Ajánlom mindenkinek. Megéri.”

Hatvanöt éves, négy unokája van. Komáromból jönnek, szeretik ezt a helyet. Békát keresnek, gombásznak. Nem a szerszámok érdeklik őket, hanem a csend. Péter mosolyog. A fák fölött csillagok gyúlnak, a kávé illata még mindig ott van a levegőben. 

Abaújvár ilyenkor nemcsak egy falu, hanem egy állapot: lassabb, tisztább, emberibb.