Közlekedési baleset történt Privigyén kedden, egy taxiszolgálatot végző sofőr letért az úttestről, majd járművével fának ütközött.
Drog hatása alatt szenvedett balesetet egy taxis Privigyén
Az eset idején utast is szállított. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja, az ügyről a trencsén megyei rendőrkapitányság számolt be csütörtökön.
A rendőrség eddigi megállapításai szerint a 30 éves sofőr elvesztette uralmát a jármű felett. Az ütközés következtében a taxiban utazó 18 éves nő megsérült, őt orvosi ellátásban részesítették. A sofőr a baleset során nem szenvedett sérülést.
Az alkoholszondás vizsgálat negatív eredményt mutatott, ugyanakkor a kábítószerek jelenlétét vizsgáló gyorsteszt pozitív lett. A későbbi, egészségügyi intézményben végzett mintavétel megerősítette, hogy a sofőr szervezetében amfetamin és metamfetamin volt kimutatható. A hatóságok hangsúlyozták, a baleset pontos oka és lefolyása továbbra is vizsgálat tárgyát képezi.
A rendőrség emlékeztetett arra, hogy a személyszállítást végző sofőrök különösen nagy felelősséggel tartoznak utasaikért.
Kábítószer hatása alatt volán mögé ülni nemcsak jogsértő, hanem súlyos és tudatos kockázatvállalás is, amely mások testi épségét veszélyezteti. Az ügyben a hatóságok a vizsgálat lezárását követően döntenek a további jogi lépésekről.
(tvnoviny)
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.