(kép: Ispotály utcai idősotthon)
Díjat emel a komáromi idősotthon – a szakszemélyzetet szeretnék erősíteni
Új általános érvényű rendeletet (ÁÉR) fogadott el a komáromi képviselő-testület, amellyel a Ispotály utcai idősotthon által nyújtott szociális szolgáltatásokat szabályozzák. A szakszolgáltatásokért járó díjat enyhén emelték. Így szeretnék megtartani és erősíteni a szakszemélyzetet.
A 146 bentlakóval működő, s az utóbbi években nagy elismeréssel övezett intézmény igazgatója, Polgár Hedvig az ülésen elmondta, az előző ÁÉR-t már sokszor módosították, a jogászuk emiatt egy teljesen új rendelet elfogadását javasolta. A testületi ülés napirendi pontjához csatolt indoklásból kiderült továbbá, hogy a megváltozott törvényi háttérhez is igazodni kell.
Az otthon lakói, kliensei számára a szakszolgáltatásokért járó díj növelése jelenti a legfőbb változást. A vonatkozó tétel napi 75 centtel emelékedik. Az indoklás szerint figyelembe vették a nyugdíjak 3,7%-os valorizációját, ahogyan a bentlakók rászorultságának fokát, anyagi lehetőségeit, beleértve a rokonok által nyújtott pénzbeli segítséget is.
2024-ben egyébként 15098 euró volt az egy kliensre eső gazdasági indokolható költségek mértéke, míg a folyó kiadásoknál 14753-as összeget találunk. Ugyanezek a típusú összegek több mint 1200 eurót tesznek ki havonta. A kliensek a kiadások 44,05%-át fizetik.
A bentlakók kifizetéseiből eddig 541,59 euró havi bevételre tett szert az intézmény, az emelést követően ez növekszik napi 75 centtel, így az új havi összeg 564,09 euró lesz.
Keszegh Béla polgármester hangsúlyozta: a díjemeléssel a szakszemélyzet bérezését kívánják javítani. Az idősotthon működését „előremutatónak“ minősítette, majd beszélt arról is, hogy
országszerte 18 ezer ember vár arra, hogy bekerüljön valamilyen otthonba. Azok viszont nehezen tudják megtartani a szakszemélyzetüket a nagy konkurenciaharc miatt.
A polgármester hozzáfűzte: a törvényi változások miatt a munkaügyi hivatal vette át a jogosultságok elbírálását, de a váltás miatt gyakorlatilag összedőlt a rendszer. Előfordult, hogy még akkor sem tudták elhelyezni az időseket, ha volt szabad hely.
Keszegh Margit képviselő arról kérdezte az idősotthon igazgatóját, hogy mi a helyzet az alsó határt nem elérő nyugdíjasok ellátával. Polgár Hedvig arról biztosította, hogy nálunk mindenki ki tudja fizetni az ellátását. Az indoklásból egyébként kiderül, hogy 58 kliens ellátását teljes egészében a hozzátartozóik vagy ők maguk fizetik. Ez nem fog változni a díjemelést követően sem.
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.