Súlyos közlekedési baleset rázta meg kedd reggel Dél-Szlovákiát, amely Gúta és Keszegfalva között történt a II/573-as úton.
Dél-szlovákiai pár, a barátjuk és egy fiatal sofőr a gútai tragédia áldozatai
A tragikus balesetben négy ember vesztette életét, és további kilencen megsérültek.
A baleset során először egy furgon ütközött egy kisbusszal, majd a két járműbe egy harmadik jármű, egy teherautó is belerohant, amely az ütközést követően kigyulladt. A teherautó 21 éves cseh sofőrje a járműben vesztette életét, holttestét a kiégett roncsban találták meg.
A kisbuszban egy pár is utazott, egy 42 és egy 45 éves férfi és nő egy dél-szlovákiai faluból, akik ugyanannál az autóalkatrész-gyártó cégnél dolgoztak, és gyakran utaztak együtt külföldre. Ők a helyszínen életüket vesztették. Ugyanebben a járműben utazott egy barátnőjük is, aki szintén nem élte túl az ütközést, a nőnek két gyermeke volt.
A baleset további kilenc sérültjét a közeli kórházakba Komáromba, Dunaszerdahelyre és Érsekújvárra szállították.
A hatóságok továbbra is vizsgálják a baleset körülményeit.
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.