Régió

Családversek a Kaszás Attila Versmondó Fesztiválon

Komárom | Június 15-én, szombaton rendezik meg Komáromban a 12. Kaszás Attila Versmondó Fesztivált, amelyre a Felvidékről, Erdélyből, a Vajdaságból és Kárpátaljáról 85 tehetséges fiatal szavalót várnak.
V. Krasznica Melitta

2019. június 13. 09:20

A fesztivál Kaszás Attila szobrának megkoszorúzásával veszi kezdetét (A szerző felvétele)

A fesztivált Kaszás Attila egykori alapiskolája, a jelenlegi Jókai Mór Alapiskola és a Szlovákia Magyar Pedagógusok Szövetsége indította útjára a fiatalon elhunyt színművész örökségének hiteles ápolása céljából. „Míg a korábbi években egy-egy kiválasztott költőtől kellett a kötelezően előírt verset kiválasztaniuk a versenyzőknek, addig idén, a Családok éve kapcsán kötelező műként a magyar költészet egy-egy olyan alkotását várjuk, amely a költő családjáról, családtagjáról vagy hozzájuk fűződő viszonyáról szól – mondta Fekete Irén, az SZMPSZ elnöke. – A második vers most is egy szabadon választott költemény.” A fesztivál hagyományosan Kaszás Attila Jókai Színház előtt álló szobrának megkoszorúzásával veszi kezdetét. A verseny három kategóriában (alapiskola alsó tagozata, felső tagozata, középiskola) zajlik. A délelőtti elődöntőben mindkét verset meghallgatja a színművészekből, drámapedagógusokból álló zsűri. A délutáni döntőbe minden kategóriából az aranysávos minősítést kiérdemlő versenyzők kerülnek, ahol a zsűri által jobbnak ítélt szavalatukat adják elő. A fődíj az SZMPSZ és a Kaszás Attila Közhasznú Alapítvány által alapított emlékplakett, a Kaszás Attila-díj, de számos különdíjat is kiosztanak.

A döntő 14.30-kor kezdődik a Tiszti Pavilonban és itt tartják az ünnepélyes eredményhirdetést is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Átadták a Madách-díjat

Debrecenbe jöhet az AS Roma

Három oroszt és egy ukránt gyanúsítanak a maláj utasszállító lelövésével

Bíróság elé kell állnia Nicolas Sarkozy volt francia államfőnek

Két kamasz fiú brutálisan megkínzott és meggyilkolt egy 14 éves lányt

Ha újraválasztanak, megtaláljuk a rák ellenszerét - ígéri Trump

Legfrissebb galériák
Olvasta már?