A változtatást két sikeres pályázat is indokolja.KirályhelmecAlig egy hete fogadták el a képviselők a bodrogközi település 2017-re szóló költségvetését, ám a jövő évi első tanácskozáson máris módosítani fogják.Balogh Csaba, a Királyhelmeci Városi Hivatal vezetője elmondta, a 2017-es költségvetés kie
Bővítik az óvodát és közösségi központot építenek Királyhelmecen
A változtatást két sikeres pályázat is indokolja.
Királyhelmec
Alig egy hete fogadták el a képviselők a bodrogközi település 2017-re szóló költségvetését, ám a jövő évi első tanácskozáson máris módosítani fogják.
Balogh Csaba, a Királyhelmeci Városi Hivatal vezetője elmondta, a 2017-es költségvetés kiegyensúlyozott. Az önkormányzat a tervezethez képest csak kisebb változtatásokkal szavazta meg a dokumentumot, például arról is határozott, hogy 20-20 ezer euró értékben jövőre két játszóteret újíttat fel. Fejlesztésre – a múlt héten elfogadott költségvetés szerint – jövőre viszonylag nagy összeget, 945 ezer eurót szántak. Ebből az egyik Fő utcai irodaház rekonstrukciója 370 ezer euróba kerül, a fennmaradó részt pedig a különböző pályázatok önrészére fizetendő összegek teszik ki. A módosításokra egyébként épp ezek miatt a tételek miatt van szükség, ugyanis a város nemrég értesítést kapott arról, hogy két nagyobb összegű támogatási kérelme is sikeres volt: az egyik az óvoda bővítésével és modernizációjával, a másik a közösségi központ kialakításával, illetve további működtetésével kapcsolatos. A hivatalvezető tájékoztatása szerint ezért a kiadási oldalon már nemcsak a két projekt 5-5 százalékos önrészével kell számolni, hanem a bevételeik is kb. 570 ezer, valamint 240 ezer euróval növekednek. Fejlesztésre ezért 2017-ben nem 945 ezer, hanem közel 2 millió euró jut.
Királyhelmec hitelképessége – az elmúlt évek gazdálkodásának köszönhetően – jónak mondható, a hivatalvezető tájékoztatása szerint az eddig felvett kölcsönök törlesztőrészleteit gond nélkül fizetni tudják. A városnak egyébként összesen 1 474 000 eurós tartozást kell törlesztenie, ebből jövőre 232 ezer eurót fizet ki.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.