Bőrműves központ formálódik a komáromi erődben (GALÉRIA)

A munka a bőrműhelyek szokásos hangjai közepette, itt-ott felhangzó párbeszédek mellett, nyugodtan zajlik. Éppen spontán Jókai-emléknapot tartanak a résztvevők. Egy bőrből készített noteszborítót állítanak elő, amely replikája annak a példánynak, amellyel Jókai Mór a 1847-48-ban tett felső-magyarországi utazásairól írt naplóját burkolta. Az eredeti példányt a közelmúltban a Duna Menti Múzeumban is meg lehetett tekinteni az író bicentenáriumának alkalmából.

Évek óta alakul a dolog

„Folyamatosan jöttek be hozzám a műhelyembe az érdeklődők, hobbisták, barátok. Valahogy adódott egy gondolat három éve, hogy mi lenne, ha csinálnánk nálam egy műhelymunkát, vagy valami hasonlót. Azt mondtam, oké, próbáljuk meg. Így aztán először nyolc emberrel csináltunk workshopot, és gyakorlatilag az fejlődött egészen idáig“ – kezdi el magyarázni a kérdésemre Varju Tamás annak a bőrműves tábornak a genezisét, aminek éppen tanúja lehetek az Újvár laktanyájának egyik felújított termében. Míg július első hetében a felnőtt csapattal foglalkoznak itt, a második héten már a gyerekeké a porond.

„Nagyon régóta vágytam arra, hogy ezt tanuljam“ – feleli kérdésünkre a munka szünetében Szabó Csilla ismert pedagógus, amikor arról kérdezzük, hogyan bukkant fel a bőrműves csapat soraiban. „Nagyon színes társaság alakult ki. Egy szokásos szombati találkozón van köztünk ügyvéd, masszőr, veteránautós... Érdekes, izgalmas emberek vannak itt, akikkel élményt beszélgetni. Tavaly előtt azt mondtam, hogy na, most én következem a saját életemben. Tehát, hogy néhány dolgot kipakolok, mást pedig beemelek, ami úgy érzem, hogy engem épít. Évtizedekig dolgoztam a csallóközaranyosi gyermek kézműves táborokban agyaggal, textillel, nagyon sok mindennel. 

A bőr talán a művessége miatt vonz annyira, hiszen ott a határ a csillagos ég, és egy hihetetlen széles skálán mozog. Minél öregebb vagyok, annál inkább vonzanak a művesebb dolgok. Nagyon szeretem a bőrt, mint anyagot, meg persze az illatát, tapintását. Talán épp ezért már otthon is rendezem be magamnak a kis műhelykémet“ 

– teszi hozzá lelkesen, szinte egy lélegzetvételre.

Az erőd újjáéledésének részesei

Aki akár csak egy kicsit is tisztában van a komáromi főerőd helyzetével, dimenzióival, az tudhatja, hogy egy valódi monstrumról van szó, amelynek termeit nem egyszerű megtölteni új élettel. Az utóbbi években azonban minthat pici lépésekben, de beindult volna a „revitalizációs“ folyamat, legalábbis az Újvárban. A fogadóiroda kiépülésén kívül a komáromi szekeresgazdák egyesületi termei, egy sörfőzde, szabadulószoba, valamint a bőrműves közösségi hely is elkezdte a működését.

„A műhelymunkákról hallott a városvezetőség is, szó szót követett, és arra jutottunk, hogy mi lenne, ha az egészet behoznánk ide az erődbe. Tavaly ősztől már annyira jó visszhangja volt a történetnek, hogy előadásokat, kultúrprojekteket, helytörténeti előadásokat hozhattunk ide. Idén januártól most június végéig havi egyszeri workshopot tartunk bent az erődben, amelynek már a médiapartnerei is vagyunk“ – összegzi Varju Tamás a dolgok jelenlegi állását. Esetenként még az erődlátogatók is bejutottak egy-egy gyorstalpaló foglalkozásra. Összességében úgy tűnik, szépen lassan állandósul a bőrműves műhely, amely a jövőben egyfajta bemutató- és oktatóközponttá fejlődhet.

Elfelejtett foglalkozások

Egykor 300 mesterember dolgozott Komáromban bőrrel, de ez a tradíció mára teljesen elveszett. 

Mi a hagyományos kézműves minőséget, színvonalat, illetve stílust részesítjük előnyben. Az évek folyamán apránként gyűjtögettük össze a nemzetközi színvonalú szerszámparkot. Az a célom, hogy a tanulás folyamata magasabb színvonalú legyen. Meg hát tényleg nem sietünk sehová, úgyhogy ebből adódóan szépen fejlődünk. Jövő ilyenkor már egy nagyon komoly míves tarsolyt fogunk készíteni. Fűzéseket, buccos domborításokat, csontmunkákat, szironyozásokat, egyszóval rengeteg hagyományos népi technikát elsajátítunk a végén ezzel a bázis csapattal 

– zárja a bőrműves mester.