Régió

Bonyodalom a Grundon – egy még nem létező piacról vitáznak Dunaszerdahelyen

Dunaszerdahely | Az ügyész tehet pontot a város szélére tervezett piac terveinek végére. A lakók nem kérnek a létesítményből, a városi képviselők ülésén elhangzott, hogy egy nem létező piacra bólintott rá korábban a testület.
Kiss Bartalos Éva

2021. május 12. 17:30

Szelle Erika

Néhány nap alatt mintegy ötszáz aláírást gyűjtöttek össze a város széli lakóövezetben élők a szomszédságba tervezett Grund piactér ellen. A területrendezési terv szerint lakóházaknak kellene épülni a piacként és rendezvényhelyszínként beharangozott területen. A képviselők néhány hónapja jóváhagyták a piac működési szabályzatát, egyebek mellett arról is döntöttek, hogy mit lehetne, és mit nem lehetne árusítani a tervezett 140 standon.

piac

A tiltakozók szerint a terv megvalósítása negatívan befolyásolná a családi házas övezet nyugalmát, a közlekedési helyzetet, és törvénytelen. A város vezetése a tiltakozásra reagálva több megoldási javaslatot is felvázolt, ezek között szerepelt az ügyész bevonása, de a rendelet eltörlésének lehetősége is felmerült. Hájos Zoltán polgármester kifejtette, hogy felajánlotta a piacot létrehozó társaság és a petíciós bizottság közötti közvetítést, de szerinte nem volt hajlandóság arra, hogy megtalálják a közös nevezőt.

„Átadtuk az ügyészségre a dokumentációt, nem látom okát annak, hogy további igyekezetet kifejtsek, főleg akkor nem, ha az ügyészség kikérte a dokumentációt.

Ez összefügg a területrendezési terv módosításával is, júniusban minden megfogalmazódó kérdésre választ kaphatunk“ - mondta a polgármester.

Horváth Zoltán képviselő azon felvetésére, hogy nem egy harmadik féltől kellene várni a helyzet kezelését, a polgármester azt felelte, hogy a város nehezen talál olyan megoldást, ami mindkét félnek megfelel. Brunczvik Tünde és Antal Ágota képviselők is a korábban elfogadott rendelet eltörlését szorgalmazták. Antal Ágota rámutatott, hogy egy nem létező piacról döntött a testület.

„Egy olyan dologról hoztunk általános érvényű rendeletet, ami nem létezik. Ezt a hibát csak úgy tudjuk kiküszöbölni, ha visszavonjuk a rendeletet“ - jelentette ki a képviselő,

akinek szavait tapssal díjazta a petíciós bizottság, amelynek tagjai az ülésen is jelen voltak.

Antal Ágota

A piac ellen tiltakozók egyebek mellett azzal érvelnek, hogy a beruházás nincs összhangban a területrendezési tervvel, Hájos Zoltán szerint azonban a tervvel foglalkozó cég szerint nincs ellentét. „Hazugság“ - reagáltak a polgármester kijelentésére a lakosok.

Szelle Erika

Szelle Erika, a petíciós bizottság tagja lapunknak korábban elmondta, azt szeretnék, ha a város nem az ügyészségre hivatkozva, hanem saját hatáskörön belül bírálná felül a rendeletet.

„Szüntessenek be minden olyan tevékenységet, amellyel a Grund létrehozását támogatják!“ - mondta Szelle Erika az ülésen.

Orsolya István, a leendő piac üzemeltetőjeként feltüntetett kft. képviselője nem akart nyilatkozni a kialakult helyzetről.

Az önkormányzat tudomásul vette a petíciót, és támogatták, hogy a legközelebbi ülésen újra foglalkozzanak a témával, miután a szakbizottságok is újratárgyalták a határozatot.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
kuciak-család

Ján Kuciak szüleinek nincs kétségük afelől, ki gyilkoltatta meg a fiukat

Csodaország magán óvoda

Júliusban minden érsekújvári óvoda nyitva tart

Marián Kočner
Frissítve

Kuciak-gyilkosság: Az ügyész a korábbi ítélet megszüntetését kéri a Legfelsőbb Bíróságtól

Tiltakozás

Folytatódik az állóháború Nagymegyeren

dd

Meghittség és nyugalom a dómban

tetko

A herezacskójára tetováltatott, 19 hónap börtön lett az eredménye

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.