A 64 éves Matej B. tagadja tettét, pedig 2003-ban már elítélték kiskorúak molesztálásáért, és szexológiai gyógykezelésre kötelezték. Ezúttal gyermekpornó készítésével, terjesztésével és szexuális visszaéléssel vádolják, az ügy már a bíróságon van.NyitraMatej B.
Bíróság elé áll a gyermekmolesztáló
A 64 éves Matej B. tagadja tettét, pedig 2003-ban már elítélték kiskorúak molesztálásáért, és szexológiai gyógykezelésre kötelezték. Ezúttal gyermekpornó készítésével, terjesztésével és szexuális visszaéléssel vádolják, az ügy már a bíróságon van.
Nyitra
Matej B. egykori pedagógus az aranyosmaróti városi kultúrközpont igazgatója volt és a Kvietok gyermek folklórcsoportot vezette. Szülők tettek ellene feljelentést, amiért 2000 és 2001 között a csoport tagjait molesztálta: a 10–11 éves kislányokat különpróbára hívta, és amikor egyedül maradt velük, simogatta, fogdosta őket. Akkor a bíróság két év feltételes szabadságvesztésre ítélte és három évre eltiltotta a pedagógusi munkától. Mivel a szexológiai szakértői vizsgálat során a pedofília jegyeit észlelték nála, gyógykezelésnek kellett alávetnie magát, ez 2008-ig tartott.
Az ítéletet követően a férfi Érsekújvárba költözött és szórakoztató műsorokban lépett fel, valamint lakodalmakon vőfélykedett. Lakossági bejelentés alapján 2014-ben tartóztatták le, a lakásán végzett házkutatás során mobiltelefonokat, videokamerát, számítógépet és pornófelvételeket tartalmazó CD-ket foglaltak le a rendőrök. Ezeken találták az ellene szóló bizonyítékokat is, amelyek alapján gyermekmolesztálásért is vádat emeltek ellene. 2013-ban egy aranyosmaróti boltban készítette a felvételt egy 12 éves kislányról, akit jól ismert. A hátsó helyiségbe hívta, fogdosta, majd pénzt adott neki. A végén arra biztatta, ha pénzre lesz szüksége, vagy fagylaltozni szeretne, bármikor jöjjön hozzá.
Matej B. ellen 2014 júniusában emeltek vádat, azóta előzetes letartóztatásban van. Tettét tagadja, és most a járási bíró, valamint az előzetesről döntő kerületi bíró elfogultsága miatt is panaszt tett. Ezzel csak haladékot nyert, mert mint Mário Pivarči, a Nyitrai Kerületi Bíróság szóvivője elmondta, máshoz sorolják az ügyét, de a tárgyalást nem ússza meg. Mivel visszaeső, ezúttal letöltendő szabadságvesztésre számíthat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.