Bernard Bober részvétét fejezte ki a nagykaposi áldozatok hozzátartozóinak

Bernard Bober

Bernard Bober kassai metropolita érsek és a Katolikus Püspöki Konferencia (KBS) elnöke őszinte részvétét fejezte ki a nagykaposi (Veľké Kapušany) baleset áldozatait gyászoló hozzátartozóknak. A balesetben megsérült személynek korai felépülést és kitartást kíván ezekben a nehéz pillanatokban – tájékoztatott a KBS sajtóosztálya.

„Mély bánattal fogadtam a nagykaposi tragédia hírét, melynek során három ember életét vesztette, egy pedig megsebesült. Ez a baleset az áldozatok családjait, barátait, munkatársait és az egész helyi közösséget mélyen érinti, különösen ebben az időszakban, amikor karácsony ünnepére készülünk – a nyugalom és a remény ünnepére” – mondta Bober.

Az érsek egyben köszönetet mondott a mentőalakulatoknak és az önkénteseknek, akik segítettek a helyszínen. „Imára hívom a hívőket és minden jóakaratú embert, imádkozzunk az elhunytakért, a sebesültért, a családjaikért és mindenkiért, akit ez a tragédia mélyen érintett” - tette hozzá.

Három ember halálát okozta egy épület tetőszerkezetének leomlása Nagykaposon, egy magáncég telephelyén. Egy ember megsérült. A P. O. Hviezdoslav utcai balesethez kedden 14.00 után riasztották a tűzoltókat. A rendőrség által nyújtott elsődleges információk szerint az épületben helyreállítási munkák folytak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?