Szepsi. Jelképes összegért – mindössze egy koronáért – átruházzák a lakókra azoknak a lakásoknak a tulajdonjogát, amelyekért már régóta nem fizetnek a roma bérlők. Csaknem húsz lakás esetében tervezik ezt a lépést.
Bérlőkből tulajdonosok
Szepsi. Jelképes összegért – mindössze egy koronáért – átruházzák a lakókra azoknak a lakásoknak a tulajdonjogát, amelyekért már régóta nem fizetnek a roma bérlők. Csaknem húsz lakás esetében tervezik ezt a lépést. Ilyen módon kísérli megoldani az önkormányzat a hátralékok kifizetését – tájékoztatott Eva Paulinská, a városi hivatal elöljárója. „Azzal szeretnénk megszilárdítani a tulajdonosok felelősségérzetét, hogy a szerződésben kötelezik magukat a tíz éven belüli adósságtörlesztésre. A város azonban nemcsak a szerződésekkel biztosítja be magát, hanem következetesen figyelemmel kíséri a szociális foglalkoztató programban részt vevő személyek bevételeit, akik egyúttal lakástámogatásban is részesülnek. A lakásalap fenntartása miatt egy, a tulajdonosokból álló szövetséget is létrehozunk” – mondta Paulinská. (TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.