Régió

Az utolsó ebedi hadifogoly

Ebed | A második világháború, annak elő és utóélete milliókat állítottak a legkeményebb próbatételek elé. Nem volt kivétel az ebedi Kotra Ferenc (1921-1997) sorsa sem, aki közel 10 évet töltött el szeretteitől távol, hogy aztán visszatérjen falujába és az őt megváró feleségével végre családot alapíthasson.
Vataščin Péter

2020. február 25. 14:00

Ebed
Az első fogság utáni ebedi fénykép Kotra Ferencről, mellette édesanyja - Képarchívum

Ha nem olyan a természete, akkor haza se került volna. Mindig biztatta a többieket, a lelédi Dajcs Laci bácsit is, akinek akkor már volt családja és sírt a kislánya képe fölött. Próbálta őt vigasztalni, hogy ne keseredjen el, ne zavarodjon bele. Apu vidám vicces, és nem szigorú természetű is volt, és így túl tudta élni” – meséli édesapjáról lánya, Fodor Mária. Ezzel világosan kiemeli, hogy mi segített a férfinak túlélni a frontszolgálatot, szovjet hadifogságot és a Rákosi-rendszer börtönét. Akarata ellenére 10 évet rabolt el az életéből a kor viharai, végül mégis visszatért a szülőfalujába és a feleségéhez, akivel négy gyermeket vállaltak. Közülük hárman idézték fel édesapjuk történetét az Új Szónak.

Ebed
Kotra Ferenc képe a bevonuláskor (családi fotó) 

Út a frontra

Kotra Ferenc gyermekkorát – amely az emlékek szerint egyáltalán nem volt könnyű – Ebeden töltötte. Családjának fölszegi házában gazdálkodónak készült, mint generációjának megannyi tagja – akikhez hasonlóan a háború, majd annak következményei teljesen felülírták minden addigi tervét. 1942 májusában még megesküdött feleségével, Szilva Máriával. Ha ekkor nem zajlott volna már javában a háború, bizonyára hamarább vált volna szülővé is, azonban 1942 őszén behívták a magyar hadseregbe. Léván kezdte meg a szolgálatot, majd nemsokára a frontra vezényelték a 22. honvéd gyalogezred katonájaként. Leveleken keresztül tartotta a kapcsolatot feleségével, amelyek leginkább csak életjel adására szolgáltak. Hogy merre harcolt pontosan, arról nem tudni sokat, azonban szerencsésen megúszta sérülés nélkül a harcokat. A hátramaradt feljegyzések szerint 1945 januárjának végén esett fogságba Stará Ľubovňa környékén – vagyis pontosabban eltűnt, hiszen két évig semmi biztosat sem tudtak a sorsa felől.

 

Ebed
Tábori levél a frontról, jobb sarokban a Ferenc által készített rajzzal (családi archívum)

Muszkaföldön

Felesége és családja katonatársak hozzátartozói segítségével lassan hozzájutottak olyan információkhoz, melyek arra utaltak, hogy életben van. Már ekkor a Szovjetunió területére került Ferenc „málenkij robotra”, aki végül 1947-ben tudott levél útján kapcsolatba lépni ebedi családjával.

Az emlékekben leginkább azok a történet-töredékek maradtak meg, amelyek a fogolytáborban és a kényszermunka során uralkodó életkörülményekről szóltak. Egyes nyári kültéri munkáknál olyan erős volt a nap, hogy a hátuk felhólyagosodott. Szocsi környékén a Kaukázus völgyeiben mínusz 50 fokos telet is átéltek. Bányában is dolgoztak, Ferencre egyszer rászakadt a tárna, 10 év alatt talán ekkor volt a legnagyobb veszélyben. Gyakran emlegette az ételt is, ami sokszor pl. csalánleves volt, és emiatt úgy fogalmazott, az ő gyomra „ki van bádogozva”, minden ételt kibír. A legmegrendítőbb emlékek azok, amelyek a tizedelésekről szólnak: ha valaki megszökött a táborból, a maradókat megtizedelték, ő is átélt legalább egy ilyen megtorlást. Beszámolt arról is, hogy egyes időszakokban és táborokban sokan meghaltak a barakkokban – az ilyen reggeleken kihajtották őket a szabadba, s ott várták meg, míg társaik holttestét eltávolították az épületekből. „Mindig az járt a fejükben, hogy holnap lehet mi is ott leszünk” – meséli fia, Kotra József.

Volt azonban haszna is a raboskodásnak: kiválóan megtanult kőműveskedni és kifogástalanul elsajátította az orosz nyelvet is. A szovjeteknél hat táborban fordult meg, s egy voronyezsi lágerből került vissza Magyarországra, ahol 1950 decemberében az ÁVH Mosoni utcai börtönébe vitték. Innen végül 1952. március 29-án szabadult. Egy ideig a hivatalos szervek vele és feleségével is azt közölték, hogy a másikuk megházasodott, s noha egyikük sem hitte ezt el, Ferenc állítólag komolyan azt fontolgatta, hogy ha igaz a hír, inkább visszamegy orosz földre. Hogy aztán miként esett az első találkozásuk, nem tudni pontosan, de néhány hónap híján 10 évnyi megszakítás után végre újra találkozhattak. Ferenc 31, felesége 26 éves volt ekkor. Kezdődhetett a közös életük.

Utolsó ember”

Én vagyok az utolsó ember a faluban” – gyerekei szerint édesapjuk gyakran használta ezt az önmeghatározást. Kissé bizonytalan, hogy Ebedre hány (talán 7-8) hadifogoly tért vissza a háborút követően, afelől azonban nincs kétség, hogy 1952-ben Kotra Ferenc volt az utolsó hazatérő.

A gondok ezzel azonban nem értek véget. „Amikor hazajött, a munkahellyel is gondok voltak, mert nem nagyon vették fel a hadifoglyokat munkába” – vezeti fel Kotra József a hazajövetel utáni bő másfél évtized történetét. Édesapja jobb híján először téglagyári munkás lett, majd az erdészetnek dolgozott, s néhány évig a Besztercebánya melletti Harmanec papírgyárba ingázott, ahonnan a negyedik gyermeke, Ferenc születése után tért vissza. Attól, hogy az ebedi termelőszövetkezetben dolgozzon, mereven elzárkózott, mivel mint mindenhol, az ő családjától is elvették az állatokat, a földeket és az eszközöket a kollektivizáció során. Végül nagy nehezen a párkányi vasútállomáson lett pályamunkás a hatvanas évek derekán, azonban a fogság hosszú távú hatása ekkor már benyújtotta számára a számlát: reuma kezdte el gyötörni, főként a vállai váltak egyre inkább használhatatlanná, amitől félig rokkantnak minősítették. 1977-ben kapott agyvérzést, ezt követően már visszavonultan élt haláláig.

 

Ebed
A fogság után együtt feleségével, a kis Juliannával és Józseffel a párkányi vásáron (családi fotó)

Örök barátok és új élet

Ha valahol, akkor egy évekig tartó fogolytáborban összekovácsolódik az ember a társaival. Kotra Ferenc esetében a lelédi Dajcs Lászlóval lett élethosszig tartó jóbarát, vele ráadásul egy alakulatban is szolgáltak. József fia szerint rendszeresen látogatták egymást az ebedi és a lelédi falusi búcsúk alkalmával. Nem a lelédi férfi volt azonban az egyedüli „hadifogolytárs”, Kotra Ferenc kapcsolatban maradt pl. az oroszkai Gerő Jánossal is, akivel több mint egy évet töltöttek el közösen az ÁVH börtönében.

Ferenc élete a hazatérés után sem volt egyszerű, de gyermekei úgy tartják, a családban és bennük sok örömét lelte: Julianna 1953-ban, József 1954-ben, Mária 1958-ban, Ferenc pedig 1963-ban jött a világra.

Ebed
Kotra Ferenc gyermekei ma: József, Mária és Ferenc (a szerző felvétele)

A rendszerváltást követően, amikor az egykori hadifoglyok kárpótlásért folyamodhattak volna, az akkor már a 70. életévén túl levő Ferenc inkább elutasította a lehetőséget. Az emlékek szerint soha nem kelt ki valamelyik állam, politikai ideológia vagy embercsoportok ellen, de igazságtalanságnak érezte azt, ami vele történt. „Azt mondta, hogy ez már nem érdekli. Ő nem is akart menni sehova intézkedni, hanem mi mentünk, a család, a gyerekei. Azt mondta, hogy neki a legszebb éveit vették el, azt semmivel nem tudják kárpótolni” – meséli Mária. Végül a kapott összeg nagyobbik részét a gyermekei között osztotta szét.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
ddd

Nem pihen, lobog az alkotóvágytól

A lévai Barsi Múzeumban rengeteg értékmentő bemutató zajlik

Nem értenek egyet a lévaiak az új múzeumigazgató kinevezésével

A komáromi gimnáziumban 68 diák vizsgázik hagyományosansan

Példátlan érettségi vizsga járvány idején

bb

A felfüggesztés ellenére megjelenik a Nagymegyeri Hírmondó

matovič berényi

Matovič tegnap összekeverte a magyar zászlót a tádzsikkal, és most elmondta, hogy miért

aa

Pillanatkép a komáromi határátkelőről

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.