Az óvoda nem pusztán gyermekmegőrző – a gyerekeket ma már játszani is tanítani kell

Személyre szabottság a támogató intézkedések tükrében – ez volt a vezérmotívuma annak a napokban lezajlott szakmai tanácskozásnak, melyet a Párkány környéki óvodák részvételével tartottak az Ady Endre Alapiskolában, a Pro Educa pedagógiai központ és a Dunaszerdahelyi Prevenciós és Tanácsadó Központ társszervezésében.  Az előadók, Csivre Zsuzsanna, a dunaszerdahelyi központ igazgatója, Kiss Katalin, az apácaszakállasi óvoda vezetője és Markovics Tímea szakmai munkatárs a személyre szabott óvodai nevelés szempontjairól, a minisztériumi katalógusról, értékteremtésről, a vonatkozó anyagok értelmezéséről adott elő, gyakorlati példák bemutatásával. Délután pedig már konkrét támogató intézkedések kidolgozásáról és szakmai kommunikációról szólt a Csivre Zsuzsanna vezette workshop.   

 Személyes törődés 

 A most zajló iskolaügyi reform egyik kulcsszava az inklúzió, a befogadás, az elfogadás. Nem véletlen, hogy a személyre szabottság, a gyerekek különböző igényeit szem előtt tartó nevelés már az óvodában is fontos, sőt, a mai társadalmi, szociális és kulturális viszonyok közt nélkülözhetetlen. Miként lehet közösségbe integrálni a különböző hátterű, különböző adottságokkal rendelkező gyerekeket úgy, hogy a saját, személyes értékeiket is fejlesszük, de ne uniformizáljunk? Milyen módon tudjuk helyzetbe hozni a gyengébb képességű nebulókat úgy, hogy a többiek ezt ne visszahúzó erőnek érezzék? Miként erősíthető a gyerekek önbecsülése és együttműködése? Ezekre a megkerülhetetlen kérdésekre is választ kell adnia az óvodai nevelésnek. 

Az iskolaérettség paraméterei nem változtak, s ezek objektíven mérhetőek is, ám a mai gyerekek egészen más képességekkel érkeznek az óvodába, mint akár a közelmúltban. Mozgásszegény az életmódunk, kevesebb a kommunikáció, nagyon sok a kötelesség, elvárás, a szülők felé is, több a szorongás, érzelmi nehézségekkel küzdünk, s mindez lecsapódik az óvodában. Ezért is bonyolultabb az iskolaérettség elérése, ezért is fontos az érzelmi háttér gazdagítása és stabilitása, a szociális kapcsolatok fejlesztése, a gyermek személyiségének kibontakoztatása

 – mondta el lapunknak Markovics Tímea, szervező. 

A mesék ma már szinte használhatatlanok

Az önismeret és a saját motiváció erősítése szintén alapvető fontosságú a kisgyerekek fejlődésében. Az iskolaérettség szempontjából viszont nem beszélhetünk felzárkóztatásról, mert ez egyénenként más és más, más időben és másképp jut el egy kisgyerek ahhoz, hogy iskolába mehessen. A társadalom ugyanakkor nehezen fogadja el ezeket a különbségeket. A szülők például nagy hangsúlyt fektetnek a tudásra, az ismeretekre és sokkal kevésbé tartják fontosnak a mozgás, a beszéd vagy a társas készségek fejlesztését. Pedig ezek éppúgy nélkülözhetetlenek. 

Régen  az ovikban a mesék voltak a gyerekek szellemi táplálékai, ma a mesék szinte használhatatlanok, mert egész egyszerűen a kicsik többségénél hiányzik a befogadó figyelem

- magyarázta Markovics Tímea.

Sok esetben a gyerekek több mint fele beszédhibás, illetve úgy lép óvodába, hogy háromévesen még nem tud beszélni. Erről persze nem ők tehetnek, ezek a jelenségek a társadalomban végbemenő óriási és roppant gyorsan lezajló változásokat képezik le, véli Markovics.  „Mi, óvónők azt látjuk, hogy a gyerekek nehezebben taníthatók, nehezebben motiválhatók. Ugyanakkor nagyon sok szülő sincs tisztában azzal, mennyire fontos a kisgyerekeknél a korai szenzitív időszak, a ringatások, érintések, a közös játékok kora. Sok kisgyerek úgy jön oviba, hogy neki az érintés nem természetes. Az inkluzivitás pedagógiai szempontból azt is jelenti, hogy a tanácsadói hálózat fejlődésével korán felismerhetőek ezek a fejlődési, tanulási zavarok, s ehhez már támogató csapatot, asszisztenseket tud biztosítani az állam, de mindez még gyerekcipőben jár. Ezért is volt fontos ez a szakmai nap, hogy a tapasztalatokat és a megoldásokat közösen beszéljük meg” – fejtette ki Markovics Tímea.  

Amire nem figyelünk eléggé 

Azok a fejlődésbeli zavarok, hátrányok, melyekkel manapság az óvodákban foglalkozni kell, már sokkal hamarább jelentkeznek a kisgyerekeknél- mondja Markovics Tímea.  Ha például csecsemőkorban nincs a szülő és gyermek közt rendszeres szemkontaktus, akkor ez később a gyerek társas kapcsolataiban bosszulja meg magát, nem tud nyitni a többiek felé, nem tudja értelmezni a másik reakcióit. Beszélünk-e arccal fordulva a pici gyerekhez? Eleget és gyakorta? Pedig roppant fontos ez, hiszen ő a szájmozgásunkról, a kiejtésünkből „olvas“, tehát a beszédfejlődés alapjai itt kezdődnek. 

Az is gyakori manapság, hogy az óvodás kisgyerek arcmimikája fejletlen, keveset is beszélnek, tehát az artikuláció kezdetleges. Sőt, az is előfordul, hogy míg tíz évvel ezelőtt a gyerekek ki tudták szűrni a környezetük hangjai közül a madárcsicsergést, ma sokan ezt se tudják megkülönböztetni a többi zajtól, olyan alapzajban élünk már. 

Biztos, hogy jó az, ha a gyerekeket mindenhová autóval visszük, főképp, ha az alapvető mozgásokat – futás, járás, helyes testtartás – sem sajátították még el? 

A mai életmód mellett mi, felnőttek is keveset mozgunk, kevés fizikai, kézi munkát végzünk. A kicsiknél épp ezért a tapintás, a finom motorika, a kéz használata sem fejlődik, pedig ez alapozza meg még a lelki, pszichikai érést, sőt, a beszédfejlődést is. 

S mindez persze a figyelem, a másikra való figyelés, az összpontosítás képességét is befolyásolja. A türelem elsajátítását, megélését, megértését. Itt pedig már a társas kapcsolatokról beszélünk. Mert ma a legtöbb időt az óvodai nevelésben az viszi el, hogy a gyerekek megtanuljanak együtt lenni úgy, hogy ez mindenkinek jó legyen, elfogadó környezetet teremtsünk. Vannak olyan gyerekek például, akik reggel óvodába jönnek, de délelőtt tizenegyre már úgy elfáradnak és már annyira nem tudnak figyelni, hogy a többieket bántják. Esetükben a félnapos óvodalátogatás lehetőségét is mérlegelni kell, illetve a szülőkkel közösen kell keresni az optimális megoldást. Erről is szó volt a szakmai napon.  

Játszani is engedd!  

A mai, felgyorsult világban már az óvodáskorú, sőt a kisebb gyerekeket is rengeteg benyomás, inger éri, de ezek túlnyomó része vizuális és akusztikus, holott ez az agy és a maga a személyiség fejlődéséhez kevés. Mert a személyes tapasztalat, a cselekvés bizonyítottan sokkal fontosabb. Igenis, ültessen virágot a kisgyerek, ha szeretne, bábozzon, gyurmázzon, agyagozzon, süssön mézeskalácsot. Nem baj, ha ez nem sikerül rögtön. Lényeg, hogy teret adjuk neki és időt.  Ő maga próbálja ki, ő rakjon kockákból tornyot, ő építsen homokvárat, ő öntözzön, pakolásszon, ő fogjon meg és vigyen dolgokat, ő söprögessen, ha akar stb. Mert a gyereknek fontos, hogy saját maga fedezze fel a világot, tapasztalja meg fizikailag is, minél szélesebb skálán, minél többször. Ettől az önbizalma és az önbecsülése is nő. A mai gyerekeket például játszani is meg kell tanítani. A közös játékokra is. Aztán pedig hagyni őket játszani!  

Mert a játékot mi, felnőttek megmosolyogjuk, pedig ez ősi és halálosan komoly tevékenység, figyelem- és türelemfejlesztő csoda – életre szóló élmény.  

Gondoljuk csak bele, mindezt a magyar irodalom zsenijei is tudták, azok, akik a mai napig lenyűgözik a kicsiket, Weöres Sándor, Kormos István, Csukás István és mások. „Gyönyörű az anyanyelvünk, a kultúránk, ez is meghatározó, de a legeslegfontosabb, hogy az óvodás kisgyereknek önazonos és boldog gyerekkora legyen” – vonja le a végkövetkeztetést Markovics Tímea. Mert az óvoda nem pusztán gyerekmegőrző intézmény, de nem is pótolhatja a szülői odafigyelést és törődést. Abban viszont meghatározó szerepe van, hogy a kisgyerek milyen kognitív és érzelmi érettséggel indul majd tovább. Ez volt a párkányi szakmai nap értelme. Az tehát, hogy a gyermek az iskolaérettségig már közösségben is jól érezze magát, kiteljesíthesse képességeit, adottságait. A szervezők és a résztvevők továbbra is ezt tartják szem előtt, Párkányban és a vonzáskörzet többi óvodájában egyaránt.