Nagyida. Többéves kihagyás után újra megalakult az Apróállat Tenyésztők Szövetsége, mely az egykori Schell-kastély kertjében megrendezi az apróállat-tenyésztők első kiállítással egybekötött körzeti vásárát. A rendezvény csütörtökön kezdődik és vasárnapig tart.
Apróállat-kiállítás és vásár
Amint azt Pósa Gábor szervező elmondta, a nutriától kezdve a páván, papagájon át a galambokig és a legkülönfélébb nyulakig sokféle állatot állítanak ki. A ketreceket már csütörtökön kihelyezik a park fáinak árnyékába, hogy a zsűri már az első napon értékelhesse a látottakat, és a kiállítás résztvevői láthassák a díjnyertes állatokat is.
Pósa Gábor nem titkolta, hogy hagyományteremtő szándékkal rendezik meg az eseményt, és bíznak benne, a tenyésztők a szakmai tapasztalatok cseréjén túl vásárolni is fognak azoktól a kiállítóktól, akik a legszebb állatokat vonultatják fel. Snyír Ferenc, Nagyida polgármestere is bízik a kezdeményezés sikerében, s mint elmondta, annak örülne a legjobban, ha idővel nemzetközi szintűvé tudnák fejleszteni ezt a kiállítást.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.