Tizenkét cég lépett vissza a megyei hivatal helyközi tömegközlekedésre kiírt pályázatán. A megye 29 millió eurót takarított meg ezzel.NyitraSenkit nem lepett meg, hogy ismét az Arriva társaság nyerte a megye által a helyközi tömegközlekedésre kiírt pályázatot.
Aláígért és nyert az Arriva
Tizenkét cég lépett vissza a megyei hivatal helyközi tömegközlekedésre kiírt pályázatán. A megye 29 millió eurót takarított meg ezzel.
Nyitra
Senkit nem lepett meg, hogy ismét az Arriva társaság nyerte a megye által a helyközi tömegközlekedésre kiírt pályázatot. A képviselők szerint túlságosan a cégre szabottak voltak a feltételek, a megye azzal érvel, hogy 29 millió eurót spórolt meg a többi tizenkét pályázó visszalépésével.
Nyitra megyében eddig is az Arriva társaság működtette a helyközi járatokat, és a megyei hivatal vélhetően a társaság közbenjárására nem engedélyezte azt sem, hogy a RegioJet távolsági buszjáratokat indítson nyitrai megállóval. A cseh társaság a Besztercebányai Megyei Hivatal engedélyével közlekedik, Nyitrán azonban az Arriva megőrizte domináns pozícióját. A mostani pályázaton tizenkét vetélytársat győzött le úgy, hogy alájuk ígért.
A megye 334 millió euróra becsülte a hét járás tömegközlekedésének működtetését, az Arriva 305 milliós pályázatot nyújtott be, és végül vetélytárs nélkül győzött. A pályázattal kapcsolatbantöbb megyei képviselő is arra hívta fel a figyelmet, felettébb gyanús, hogy egyetlen résztvevő volt, mert ez arra enged következtetni, hogy a feltételekről előre egyeztettek. Dušan Guťan megyei hivatalvezető szerint azonban szó sincs erről, sőt, „ilyen szigorú feltételeket Szlovákiában még egyetlen pályázatra sem szabtak”. A feltételek főleg az utasok komfortjának fokozásáról szólnak, a közlekedési társaság köteles minden buszba légkondicionálást és a buszok negyven százalékába elektronikus jelzőberendezést szereltetni. A buszok nem lehetnek 16 évesnél régebbiek, átlagkoruk nem haladhatja meg a 6,7 évet. Ha az Arriva nem teljesíti a feltételeket, a szerződés bírságokat helyez kilátásba 12 millió euró értékben.
A pályázaton megtakarított 29 millió euró felhasználásáról a megye nem nyilatkozik. Farkas Iván (MKP) szerint a másod- és harmadrendű utak javítására kellene fordítani a pénzt – elsősorban az Érsekújvári és a Lévai járás területén. A megye vezetése erre nem tett ígéretet, a költségvetésben 3,5 millió euró szerepel a másod- és harmadrendű utak javítására.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.