Régió

Aktívabbak a munkát keresők és kínálók

Kassa | Annak ellenére, hogy a statisztikai mutatók szerint a kassai járásbeli régióban is csökkent a munkanélküliek száma, a munkát kínáló cégek egyre fontosabbnak tartják a munkát keresőkkel való kapcsolattartást.
Németi Róbert

2019. október 10. 18:34

Egyre több állásban levő látogat el az állásbörzére
Egyre több állásban levő látogat el az állásbörzére - Németi Róbert felvétele

Nikola Richterová, a Profesiadays állásbörze PR menedzsere lapunknak elmondta, az utóbbi három évben fokozatosan nőtt a kassai rendezvényeikre beregisztrált álláshirdető vállalatok száma, ami egyértelműen azt bizonyítja, hogy a munkáltatók valóban odafigyelnek az álláskeresőkkel folytatott kommunikációra. „Míg három évvel ezelőtt 70 vállalat standjából válogathattak a munkát keresők, addig a múlt évben és az idei rendezvényen már összesen 100 cég jött el és mutatkozott be. Nemcsak a munkáltatók, hanem a munkát keresők száma is nőtt. Az egynapos kassai állásbörzénk során 2017-ben 4971 álláskeresőt, 2018-ban 5098-at, idén pedig már közel 6500-at re- gisztráltunk, ami szintén folyamatos növekedést jelent” – tudatta lapunkkal Richterová.

A menedzser rámutatott, hogy míg a Profesiadays állásbörze elsősorban az új álláslehetőségek bemutatásáról szól, a regisztrált érdeklődők egy része egyetemi hallgatókból és állásban levő, aktívan dolgozókból állt. „Ez is azt bizonyítja, hogy nem egy klasszikus börzéről van szó, hanem annál jóval többről, ugyanis a látogatók 34 százaléka alkalmazottakból, további 26 százaléka pedig egyetemistákból állt. A fennmaradó részt, a regisztráltak 25 százalékát a munkanélküliek tették ki, de magánvállalkozókból is jócskán akadt” – tette hozzá Nikola Richterová. Mint kiderült, az állásbörzére kilátogatókat elsősorban az új információk megszerzése érdekelte, az álláskeresés többségüknek csak másodrendű célkitűzés volt.

Az álláskeresők közül legtöbben az adminisztratív szférában szerettek volna elhelyezkedni, emellett a különféle szolgáltatói, az IT, a marketing, a banki, a gyártási, az autóipari, nem utolsósorban pedig a közlekedési és szállítmányozási pozíciók iránt volt a legnagyobb kereslet.

Galéria
gallery-image-1
gallery-image-2
gallery-image-3
gallery-image-4
+6
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

A Híd elnöksége igent mondott az MKP-val közös választási pártra

Danko nekiment a Hídnak, Bugár higgadtságra intette

Hyballa is elfutott Mangalaci elől

Uhrík miatt törölték a vitaestet

Gál a legszigorúbb büntetést kéri Jankovskának

A szlovákiai férfiak nem szívesen beszélnek betegségükről

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!