(kép: Komárom Városa / Facebook)
Airsoft pisztollyal lövöldözött a járókelőre egy komáromi lakás ablakából
Ismét furcsa esetről adott hírt a komáromi önkormányzat: egy 21 éves személy airsoft pisztollyal lőtt rá egy járókelőre az egyik lakótelepen. Az elkövető nem tudott magyarázatot adni tettére.
Az önkormányzat által közölt információk szerint a fura incidensre még szeptember 3-án, szerdán került sor. A Komáromi Városi Rendőrség kihágás alapos gyanúja miatt kezdett nyomozást ismeretlen tettes ellen, aki az említett nap esti óráiban a Rákóczi utcán egy légpuskával rálőtt a bejelentőre. Mint kiderült, hogy a lövés egy szomszédos utcából érkezett.
„Röviddel a nyomozás megkezdése után sikerül beazonosítani az elkövetőt, aki egy Komenský utcai lakás ablakából airsoft pisztolyból lőtt rá a sértettre. A 21 éves Sz. B. nem tudott magyarázatot adni tettére. Mivel a cselekmény során személyi sérülés nem történt, a városi rendőrök az ügyet helyszíni bírság kirovásával intézték“
– áll a szövegben.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.