Érsekújvár. Nem csitulnak az indulatok a Csemadok érsekújvári alapszervezete és a Stugel Tibor vezette Érsekújvári Rockszínpad között.
A viharos válás után hidegháború
Stugel Tibor lapunknak elmondta, jogi lépéseket fontolgat a személyét ért erkölcsi támadás miatt. „Mi partnerünknek tekintjük az újonnan létrehozott ifjúsági klubot, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy nemrég közösen vettünk részt a város szépítésében, és arra számítunk, hogy a ViaNova és az ifjúsági klub tagsága támogatja majd egymás rendezvényeit. Célunk a felvidéki magyar fiatalok egyesítése. Sajnos a legtöbb fiatalokat tömörítő szervezet rövid életű” – mondta lapunknak Nagy Péter, az MKP ifjúsági csoportja, a ViaNova országos elnöke. Dániel Erzsébet, a Csemadok Érsekújvári Területi Választmányának elnöke lapunknak megerősítette, hogy a Csemadok Országos Választmánya és az Érsekújvári Rockszínpad mellett a Csemadok Ifjúsági Klub is a partnereik között szerepel, a fiatalok részt vállalnak a közös rendezvények szervezésében. Dániel Erzsébet szerint a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közmű?velődési Szövetség alapszabályának harmadik cikkelyében a szövetség céljának és feladatának leírása mellett a következő olvasható: „…küldetésével összhangban bekapcsolódik a gyermekek és az ifjúság kulturális nevelésébe, támogatja az ifjúság szövetségen belüli szerveződését”. Kočkovič Pétertől, a közel félszáz tagot számláló Csemadok Ifjúsági Klub elnökétől megtudtuk, rendezvényeket szerveznek az érsekújvári és a régióbeli fiataloknak, részt vesznek a martosi művészeti táborban, budapesti koncertlátogatásra hívják tagjaikat, ősszel pedig megrendezik a Zenés Színpadok Országos Fesztiválját. (száz)
A különköltözés előzményei
Stugel Tibor, az Érsekújvári Regionális Művelődési Központ tavaly leváltott igazgatója nagy segítséget kapott a Csemadok érsekújvári vezetőségétől, amikor a rockszínpad műszaki felszerelését a művelődési központból a Csemadok-székházba vihették, és próbatermeket kaptak. Az évzáró taggyűlés résztvevői azonban kifogásolták, hogy a beköltözésükről nincs érvényes szerződés. A Csemadok érsekújvári szervezetének vezetősége felajánlotta nekik, hogy a helyi kulturális szervezet ifjúsági klubjaként maradhatnak a székházban, ha közösen gazdálkodnak. (száz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.