Fundacja Himalaizmu Polskiego im. Andrzeja Zawady
A lengyel hegymászás legendás alakja vesztette életét a Magas-Tátrában

A 76 éves Krystyna Palmowska volt az első nő a világon, aki megmászta a nyolcezer méteres Broad Peak csúcsot.
A tapasztalt hegymászót egy hóhasadékban találták meg, a Vyšné Pribylinské hágó térségében, a kijelölt túraútvonalon kívül. A tragédiával zárult hétvégén összesen hat hegymászó vesztette életét a Tátrában – írja a Markíza tvnoviny.sk hírportálja.
A baleset körülményeiről a hegyi mentőszolgálat vezetője, Martin Matúšek elmondta, Palmowska férje többször is próbált segítséget hívni, ám a hegyvidéken nem volt térerő. Csak hosszas keresés után tudta elérni a mentőket.
Krystyna Palmowska a világ leghíresebb csúcsain járt, ugyanis megmászta többek között a Himaláját, az Alpok és a Karakoram legendás falait, valamint a Tátra legnehezebb útvonalait is. Első nőként állt a Broad Peak tetején, és teljesítette a Matterhorn téli megmászását is. Szakmai körökben az idősebb generáció egyik úttörőjeként tartották számon.
A tapasztalat azonban nem mindig jelent biztos védelmet a hegyekben – hangsúlyozta korábban maga Palmowska is, aki gyakran figyelmeztetett a hegyi túrák veszélyeire.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.