Bufet u Dula TonaBeach
Idén is ingyenes lesz a strandolás a nagysurányi Tona bányatónál – a korábbi híresztelések ellenére

Remek hírrel szolgált a napokban Nagysurány önkormányzata, továbbra is ingyen fürödhetnek a helyi és a térségbeli lakosok a Tona bányatóban. A Tona Beach néven elhíresült strandhely Nyitra megye azon kevés természetes vízfelülete, ahol engedélyezett a strandolás.
Nem kis felháborodást váltott ki tavasszal a lakosok körében, hogy lezárták és bekerítették a kedvenc bányatavukat, és még a babakocsival sétálókat sem engedték be a területre.
Marcel Filaga, Nagysurány polgármestere a napokban tájékoztatta a lakosokat a város közösségi oldalán közzétett videóban, hogy hosszas egyeztetés eredményeként sikerült elérniük, hogy
mégse kérnek belépődíjat a fürdőzőktől.
Egyúttal arra kérte a strandolókat, hogy ne szemeteljenek a környéken és óvják a természetet.
A Tona bányatóról már az idei áprilisi önkormányzati ülésen is tárgyalt a testület, amikor a Tona társaság nyári fürdőidényre vonatkozó vállalkozói tervei voltak napirenden. A bányató körüli területek a Tona társaság tulajdonát képezik, a cégben kisebb tulajdonrésze van a városnak is.
Kiderült, hogy elsősorban azért kerítették be a területet, mert nem csupán kisgyerekes családok és békés kirándulók látogatták a tó környékét. Az éjszakai órákban csavargók és vandálok tartózkodtak a területen, gyakori volt a rendbontás és a szemetelés.
A Tona társaság eredetileg személyenkénti 2,50 euróban határozta volna meg az idei belépőjegyet a 15 évnél idősebb látogatók esetében, a gyerekek és a nyugdíjasok jelképes 1 eurót fizettek volna. A város vezetése csak abban az esetben egyezett volna bele a fizetős strandolás bevezetésébe, amennyiben a Tona társaság további fejlesztéseket is tervez a bányató területén, például szállásokat épít, vagy gyerekmedencét létesít. A bányató és annak környéke a múlt század ötvenes éveiben létesült, és folyamatosan 24 hektárosra bővült a terület. Egy részét a 2008-ban alapított Tona társaság a horgászok paradicsomává változtatta.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.