Régió

179-cel repesztett az Audi-sofőr, zsebből kifizette a büntetést

Nyitra | A felelőtlen gyorshajtót tetemes pénzbüntetéssel sújtották, amit a helyszínen ki is fizetett.
author
ÚJ SZÓ ONLINE

2022. augusztus 9. 13:57

gyorshajtás audi
- Rendőrségi felvétel

Az eset az I/75-ös úton, Jattó (Jatov) község kataszterében történt, ahol a rendőrök egy 179 km/órával száguldozó Audit mértek be ott, ahol a megengedett maximális sebesség 90 km/óra volt.

A 32 éves sofőr tehát 89 km/órával haladta meg a megengedett sebességet, amiért 800 eurós pénzbírságot szabtak ki rá – ezt azonnal ki is fizette.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
A selmecbányai egyeztetés résztvevői: Szalay-Bobrovniczky Kristóf magyar, Jaroslav Naď szlovák, Jana Černochová cseh védelmi miniszter és Marcin Ociepa lengyel védelmi államtitkár(TASR-felvétel)

Ukrajna tekintetében nem egységes a V4

Putyin ann

Putyin hamarosan bejelentheti a megszállt területek annektálását

lengvarský k

Lengvarský szerint 1500 orvos tervezi benyújtani a felmondását

d

Rengéseket jelentettek a szeizmológusok az Északi Áramlat gázvezetékek meghibásodása után

infláció

Durván befékez a szlovák gazdaság

d

FOTÓK: Hosszú sorokban állnak az oroszok a grúz határ előtt

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.