A munkát a szerződés szerint 365 nap alatt kell befejezni, de a kivitelező cég azt reméli, hogy három hónapon belül elvégzik a feladatot
150 tonna PCB-tartalmú anyagot szállítanak el az őrmezői Chemkoból, az első kamion ma hagyta el az üzemet

A Chemko Strážske vegyi üzemének területén ma megkezdődött a mérgező, PCB-tartalmú vegyi hulladék eltávolítása. Az esemény kapcsán tartott sajtótájékoztatón Tomáš Taraba (SNS) környezetvédelmi miniszter, illetve Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter is részt vett. A káros hulladék felszámolását, amely az elmúlt 50 évben halmozódott fel a területen, a két miniszter történelmi mérföldkőnek nevezte.
A környék egykori legnagyobb vegyi üzemének vonzáskörzetében 2020-ban rendkívüli helyzetet hirdettek a Chemko Strážske által okozott környezetszennyezés miatt. A veszélyes hulladékok elszállítása Tomáš Taraba szerint komoly politikai határozottságot igényelt, ami a korábbi vezetésből hiányzott, és azt is kijelentette, hogy a környezetvédelmi tárca készen áll a szennyezés felszámolásának folytatására.
Szlovákia nehéz helyzetben van a hulladékégetés terén. Nincsenek saját égető üzemeink, ami azt jelenti, hogy más országokra, például Ausztriára vagyunk utalva, ahol egyébként a veszélyes hulladékkal játszi könnyedséggel, de ezzel együtt teljesen környezetbarát módon elbánnak. Éppen ezért fontos, hogy Szlovákiának is saját égetői legyenek, hogy képesek legyünk az ilyen és ehhez hasonló káros anyagok felszámolására, mert a jelenlegi helyzet szerint csakis a külföldi partnereinkre támaszkodhatunk
– jelentette ki Taraba a sajtótájékoztatón, majd azt is hozzátette, hogy ha Szlovákia nem változtat a hulladékkezelés jelenlegi módján, akkor az ország előbb vagy utóbb a veszélyes anyagok lerakatává válik, ami nemcsak a környezetre, hanem az egész lakosság egészségére is negatív hatással lesz.
150 tonnát visznek el
A mai nappal tehát hivatalosan is megkezdődött a mintegy 150 tonnányi, PCB-tartalmú hulladék eltávolítása és ártalmatlanítása. Az erősen mérgező, eddig a földben, hordókban és egyéb formában tárolt hulladékot kamionokkal szállítják Bécsbe, ahol a szigorú biztonsági előírásoknak megfelelő létesítményekben semmisítik meg.
A munkát kivitelező Detox vállalat arról tájékoztatott, hogy a munka első fázisára kiírt versenypályázat alapján 570 ezer eurót költenek a takarításra, és reményeik szerint három hónapon belül sikerül befejezniük a folyamatot. A hatalmas mennyiségű hulladék elszállításához a környezetvédelmi tárca becslése szerint nagyjából 35 fordulóra lesz szükség, de a folyamat lebonyolításának gyorsasága elsősorban a bécsi hulladékégető kapacitásától függ. Ha minden a tervek szerint történik, akkor hetente legalább egy kamionnyi szállítmány hagyja majd el a telephelyet.
Taraba szerint a kormány a környezetvédelmi minisztérium és a belügyminisztérium együttműködésével továbbra is kulcsfontosságúnak tartja a szóban forgó hulladék biztonságos eltávolítását, éppen ezért a megpakolt kamionokat a rendőrség kíséri ki az országból, hogy elkerüljék az esetleges problémákat. Ahogy azt a sajtótájékoztatón többször is kihangsúlyozták, a jelenlegi helyreállítási szakasz csak a kezdet. Más terveken is dolgoznak, beleértve a terület geológiai feltérképezését és a további folyamatokhoz szükséges európai úniós források bebiztosítását. A kormány azt reméli, hogy a megfelelő intézkedések pozitív eredményeket hoznak és hosszú távú megoldást biztosítanak a környezeti terhelés csökkentésére.
A kamionok fokozatosan fogják elszállítani a mérgező anyagot a Chemko Strážske területéről, a környezetvédelmi miniszter kérésére pedig rendőri kíséretet is kapnak, hogy ne kerüljön sor semmiféle szabálysértésre. Ez azért is fontos, mert kimondottan veszélyes hulladékot szállítanak úgy, hogy szinte az egész országon áthaladnak
– mondta Šutaj Eštok.
Szennyező hagyaték
Az őrmezői Chemko üzemben 1959 és 1984 között termeltek. A gyár káros öröksége 250 ezer ember egészségét veszélyezteti, a környezetszennyezés pedig egészen a Széles-tavi víztározóig terjedt. A Chemko Strážske termelési mennyisége a szocializmus éveiben 21 ezer tonna PCB-anyag volt. A becslések szerint ennek nagy része a Chemko lefolyóin keresztül került a környezetbe, a Laborc folyón át egész a közelben található Széles-tóig. Szakmai körökben Kelet-Szlovákia ezzel vált ismertté, ugyanis a PCB-koncentrációja, valamint a veszélyeztetett emberek száma szempontjából megelőzi a világ legszennyezettebb tájait is, beleértve a Faer-szigeteket, Grönlandot, az egyesült államokbeli Alabamát, illetve Kanadát.

Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.