Ragasztgatás vagy fogcsikorgatás

robert fico vél

No kérem, esett Kotlebáék népszerűsége. Tíz százalékról nyolc és félre – de nehéz időkben a kis öröm is öröm. Szavazóbázisuk csökkenésének van morális oldala – kicsit visszaszorulóban vannak a szélsőséges nézetek –, és van politikai, gyakorlati oldala is. 

Csökken ugyanis a gyakorlatilag hasznavehetetlen parlamenti mandátumok száma, amelyek nem tartoznak sem a kormánypártokhoz, sem az ellenzékhez,

hiszen normális ember nem közösködik ezzel a zöld trikós csapattal.

Mint az AKO ügynökség felméréséből kiderült, a kormánykoalíciónak sincs nagyon mivel büszkélkednie. Összesen 64 képviselőt küldhetne a parlamentbe a három párt, ami a kormányzáshoz édeskevés, persze, ha – szigorúan elméleti szinten – hozzávesszük ehhez a KDH eredményét, akkor az már 77, szűk többség. Amilyen szűk, olyan tarka.

Négy nagyon különböző párt, még akkor is, ha tudjuk, hogy a politikában az azonos érdekek felülírják az eltérő véleményeket. Erős csiriz ez mindenféle politikai tákolmány számára, hogy Robert Fico kedvenc szófordulatát idézzük azokból az időkből, amikor még az ellenzéki padokat koptatta, és sokpárti jobboldali kormány volt.

Nos, akárhogy is mulatott ezen annak idején Fico, most már ő is csak ragasztgatni meg ragasztgatni fog.

Az ellenzéki pártok, az SaS, az OĽaNO, Kollárék és a KDH 72 képviselői mandátumot hozna össze. Talán itt az idő összeszorítani a fogakat és megkeresni a Hidat. Bár Bugárék alighanem inkább a Smert választanák ismét, mint Sulíkot.

Úgy fest, a 2020-as választás után lesz itt nagy ragasztózás meg fogcsikorgatás is.

Van még egy lehetőség, hogy Andrej Kiska új pártja alaposan megkeveri a lapokat. Mint egy másik felmérésből kiderült, nem véletlen, hogy Kotleba szavazói utasítják el leginkább Kiska pártját, utánuk jön a kormánypárti tábor (kivéve a Híd szavazóit) és a KDH-sok. A másik oldalon leginkább az SaS, az OĽaNO, a Progresszív Szlovákia és a Spolu tábora üdvözli Kiska pártalapítási terveit.

Azzal viszont korai számolni, hogy Kiska 25 százalékot szerez. Más dolog, hogy szimpatikus egy párt megalapítása az embereknek, és megint más a valós választási eredmény, amely ennél szinte biztosan alacsonyabb lesz. A közös stratégia itt nem az egymás választóira való vadászás lehet, hanem a mobilizálás.

Ha a 2020-as választások után változást akarnak, akkor annak az ellenzéki vezetők közös meggyőződéséből kell fakadnia, nem pedig a politikai tákolmányok összecsirizeléséből.

A szerző a TASR hírügynökség munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?