Pszichiátriai kezelésre utalták a párizsi metróban történt késelés gyanúsítottját

francia rendőrség

Pszichiátriai kezelésre utalták a párizsi metróban pénteken három nőt késsel megtámadó és könnyebben megsebesítő férfit.

A gyanúsított őrizetét szombat este feloldották, mivel az orvosi vizsgálat alapján azt egészségi állapotával összeegyeztethetetlennek ítélték. Pszichiátriai osztályra szállították – közölte az ügyészség az AFP francia hírügynökséggel.

A pénteken három különböző metróállomáson történt támadások után az elkövető elmenekült. Az ügyészség tájékoztatása szerint a metró térfigyelő kameráinak felvételei alapján azonosították, és mobiltelefonjának helymeghatározása segítségével a Párizstól északra fekvő Val-d'Oise-ban elfogták.

A belügyminisztérium közlése szerint a Maliból származó 25 éves férfi illegálisan tartózkodik az országban. A hatóságok előtt már korábban is ismert volt kábítószer hatása alatt elkövetett rongálásért, és 2024 januárjában súlyos lopás és nemi alapú erőszakcselekmény miatt ítélték el, majd bebörtönözték. Júliusban szabadult, kötelezték, hogy hagyja el Franciaország területét, de ez adminisztratív okokból nem valósult meg.

Laurent Nunez francia belügyminiszter a múlt héten felszólította a prefektusokat és a biztonsági felelősöket, hogy az újév közeledtével a „legnagyobb éberséget” tanúsítsák, különösen „a terrorfenyegetés nagyon magas szintje” miatt, és kérte, hogy fordítsanak különös figyelmet a tömegközlekedésre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?