PR CIKKEK

Csudai Róbert -Lekér

Lekér | Újra helyhatósági választások, újabb megmérettetés. Három választási ciklus után ismét arra kérem Önöket, hogy tiszteljenek meg a bizalmukkal, és szavazatukkal tegyék lehetővé számomra, hogy folytathassam falunk fejlesztését, építését, szebbétételét.
ÚJ SZÓ ONLINE

2018. október 23. 21:44

 

Egy újabb négy év van mögöttünk, 2014 – 2018  időszaka, amelyre elmondható, hogy a lendület nem tört meg, folytattuk falunk építését, modernizálását. Történelmi eseményként értékelhető, hogy kiépült falunk szennyvízelvezető hálózata melyre pályázat útján  a környezetvédelmi minisztériumtól  16,4 millió Euró támogatást kaptunk. A csatornahálózat a mai nappal már teljes üzemmel működik, maximális kényelmet nyújtva lakosain számára. Sikerrel pályáztunk egy újabb, a lakásfejlesztési alap minden évben meghirdetett pályázatára is, mégpedig egy újabb húsz lakásegységet magában foglaló tömbház felépítésével. Önköltségből elkezdtük a kultúrotthon felújítását is, egyenlőre az ablakok cseréjével. Sikeresen pályáztunk továbbá a helyi hangszórók cseréjére, modernizálására, és erre a Pénzügyminisztériumtól kaptunk 13 ezer eurós támogatást. A cserének a megvalósítása folyamatban van, most a közbeszerzés folyik. Szintén önerőből falunkban új irányjelző táblák kerülnek kihelyezésre, megkönnyítve ezzel az egészségügyi mentőszolgálat a rendőrség a tűzoltóság és az idelátogatók tájékozódását.

Felkészülten várom a következő választási időszakot, tervekkel, lehetőségekkel, amelyeket falunk fejlesztése érdekében szeretnék kamatoztatni. Most, hogy már elkészült a csatornahálózat, következhet a már meglévő járdák és utak felújítása, új járdák kiépítése. Ez lenne a legfőbb feladat. Fontosnak tartom középületeink állagának feljavítását, értem ez alatt a kultúrház az óvoda az önkormányzati hivatal épületeinek felújítását. Tovább szeretném fejleszteni és konstruktívabbá tenni a már működő szemétgazdálkodást. Terveim közt szerepel egy víztározó megépítése sporthorgászás céljaira.

A mostani helyhatósági választásokon a MOST – HÍD, SMER  politikai pártok koalíciója szineiben kérem bizalmukat. Meggyőződésem, hogy sikereket csak erős politikai háttérrel és segítséggel lehet elérni. A MOST – HÍD párt járási elnökeként ki merem jelenteni, hogy ez a háttér és segítség biztosítva van számomra mindkét párt részéről. Hatalmas tapasztalattal és gyakorlattal rendelkezem a közigazgatás terén.

Véleményem szerint termékeny négy év van mögöttünk, de még sok feladat vár megvalósításra. Nem lesz könnyű, de minden erőmmel és tudásommal azon leszek, hogy célkitűzéseimet és az Önök igényeit megvalósítsam, ehhez kérem az Önök szavazatát. Kérem tiszteljenek meg bizalmukkal és 2018 november 10 – én a helyhatósági választásokon szavazzanak rám, és a polgármester – jelöltek listáján karikázzák a 2.  számot.

Tisztelt polgárok,

kívánom Önöknek, hogy az idei választásokon ésszel és szívvel hozzák meg döntésükkel, támogassák a megbízható jelölteket és a betartható igéreteket.

Kívánok nagyon sok sikert a választásokhoz mindannyiunknak.

Tisztelettel,          

     Csudai Róbert,                             

          az önök polgármesterjelöltje

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Több ezer tüntető kívánt boldog karácsonyt Orbán Viktornak

Borostyánba zárt százmillió éves madártollat találtak

A szlovák országgyűlés megválasztása

Porosenko: nem hosszabbítják meg a hadiállapotot, ha nem lesz nagy szabású orosz támadás Ukrajna ellen

Hosszú Katinka és a magyar férfi vízilabda-válogatott az év legjobbjai a FINA-nál

16 éve volt utoljára fehér karácsony az egész országban, a Csallóköz és a Mátyusföld most is kimarad belőle

Legfrissebb galériák
Olvasta már?