Vasárnap Lélek: A siker néha kudarc, a kudarc olykor siker

Vasárnap

A riportok többsége a sikeres vállalkozókat mutatja be, akiknek minden körülmény és nehézség dacára sikerült helytállniuk. A sajtó szívesen foglalkozik azokkal a családokkal is, ahol több gyermeket vállalnak, és harmonikusan él, dolgozik együtt az egész népes rokonság.


 

Nem mese, valóság

Ezeket a mesébe illő történeteket esetleg némi keserű szájízzel olvassák azok, akiknek mindez különféle okok miatt nem jött össze. A fényes mázzal bevont történetekről azonban időnként érdemes letörölni a hamis csillogást, és betekinteni a kulisszák mögé. Mi van akkor, ha éppen az olvasó vagy a közösségi oldalakat unottan, papucsban pörgető óhajtja az ilyen történeteket? Amikor a koronavírus-helyzet térdre kényszerített néhány vállalkozót a térségünkben, volt alkalmam beszélgetni velük. Személyes találkozások, hosszú estékbe nyúló telefonbeszélgetések születtek ezekből a beszámolókból, de írott és nyomtatott, a sajtóban olvasható anyag sosem. Ennek egyetlen oka volt, hogy az illető kisvállalkozó nem tartotta szerencsésnek, hogy pont ebben az időszakban valljon nyilvánosan a történéseiről. Holott tanulságként szolgált volna mindazok számára, akik a sikeres éveik alatt irigyelték és bírálták őket. Akadt olyan leendő riportalany is, aki valamiért nem akart kötélnek állni, végül ott is kiderült, hogy a nagy családi harmónia csak addig látszik annak, amíg valaki nem változtat az életén és hozzáállásán.

Vasárnap

Kiöntötte a lelkét

A harmincas éveiben járó Roland családi vendéglőt nyitott egy járási székhelyhez közeli kertvárosban. Egyszerűen, de stílusosan berendezett kis étterméhez hangulatos teraszt emelt, és napi menüvel várta vendégeit, valamivel kedvezőbb áron kínált ételekkel, mint ahogy azt a város központjában megszokták. Ennek köszönhetően sokan vették a fáradságot, és kiutaztak hozzá ebédidőben, ment is a szekér. Felesége otthon nevelte két kicsi gyereküket, Roland ennek ellenére fel tudott venni jelzáloghitelt, hogy nagyobb és végre saját házba költözzenek. A kis család élete látszólag rendeződött volna, ha nem üt be a koronavírus. Befellegzett a hétvégi, idényhez kötött malacpecsenyés, sült halas hétvégéknek, elmaradtak az olasz konyhás napok is, ahol a családok kedvezményesen lakomázhattak, a gyerekek meg ingyen édességet kaptak. „El kellett bocsátanom a három felszolgáló közül kettőt, a konyhai alkalmazottak számát is csökkentenem kellett, mert nem tudtam őket miből kifizetni. Nagyon bántott a dolog, de elsősorban a saját családomra kellett gondolnom, hogy egyáltalán megéljünk valahogyan. A menükért továbbra is jöttek az emberek, de jóval kevesebben, mivel otthon maradtak és étkeztek az egykori vendégeim is. Korábban hatvan, a koronavírus-helyzetben alig harminc ebéd fogyott el munkanapokon, hétvégén pedig szinte egyáltalán nem volt rendelés, ezért egy ideig csak hétköznap dogoztunk” – mondta Roland. Ilyen bevételből nem lehetett fizetni a jelzáloghitelt, újabb kölcsönt már nem adtak a vállalkozónak. A fiatal kétgyerekes család ismét albérletbe került. „Szavakkal nehezen kifejezhető, mit éreztem. Az a tehetetlenség, elkeseredettség kihatott az otthoni életünkre is, holott a feleségem nagyon megértő, sőt a két kicsi gyerekkel bejárt segíteni, hogy kevés munkaerővel is elkészüljenek a napi menük, de ez sem segített rajtunk” – tette hozzá. A régi barátok, ismerősök is elmaradoztak mellőlük, akik annak idején gyakorta mondogatták, hogy így könnyű, ha valaki felfuttatta a vállalkozását. A férfival már múlt időben beszélünk a nehéz évekről, mert ismét kinyitott, és újabb kínálattal bővült a kis vendéglő választéka. A család nagyobb albérletbe mehetett, és van remény arra, hogy idővel saját otthonuk lesz, ha ismét sikerül teljes erővel talpra állniuk. „Bezzeg ezekben az években nem voltak irigyeim! Senki sem lett volna a helyemben, de meg is értem!” – fejezi be történetét Roland.

Vasárnap

Palántát vegyenek!

Pali története csaknem mesébe illő, holott amikor a feleségével fiatalon elkezdtek vállalkozni, még igencsak óvatosak voltak. Paprika- és paradicsompalántákat termesztett, a felesége virágokat nevelt. Később már besegítettek a gyerekek, és amikor a sógora úgy látta, Pali szekere meglódult, csatlakozott hozzá, vállalva a kert rendezését, felszántását, az újabb üvegházak megépítését, ahol már az ő kamasz fiai is munkát kaptak. Később a sógor felesége is palántázott. Sose jártam szebb kertészeti központban, mint amilyet ők nyitottak. Vendégmarasztaló hűsölőt építettek, a kis tóba halakat telepítettek, a látványkertészet bőséges kínálata az egész környékről vonzotta a látogatókat. Idővel azonban megromlott a viszony a családtagok között, mert a pénz nagy úr. Hol az egyik, hol a másik – ekkor már befektetőként is jelenlévő rokon – érezte azt, hogy több járna neki a bevételből. Nem beszélve arról, hogy családi életre, bármiféle kirándulásokra gondolni sem lehetett, mert újabb kertészeti központot nyitott a família, és folyton jelen kellett lenni mindenütt, hogy menjen a bolt. Miért lett végül a sikerből kudarc? Mert Palinak valamiért elege lett az igavonásból, a napi hajtásból, a mindenkit ellenőrzésből és elsősorban a folytonos családi torzsalkodásból. Úgy döntött, külön folytatja az életét, és kéri a részét mindenből. Külföldre megy, új életet kezd másvalakivel. A vagyon addigra úgy összefolyt, mint két folyó, kibogozhatatlanná váltak a kezdeti befektetésekkor még baráti vállveregetéssel kiegyezett bedolgozások, apró-cseprő szívességek. Márpedig Pali nélkül valahogy semmi sem működött tovább úgy, ahogy eddig.
Több ilyen, soha meg nem írt és be nem fejezett történet szól arról, hogy a siker és a kudarc milyen sokszor fonódik össze az emberek életében. Külön fejezet szólhatna arról, milyen sokan szegődnek a sikeres ember mellé, de nem akarják látni annak folytonos igyekezetét, félelmeit, mindennapi erőfeszítéseit, csak lefölöznék mindebből a jóleső részt.

Száz Ildikó,
a szerző az Új Szó munkatársa

Érdekes

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/40. számában jelent meg a Lélek mellékletben

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacen

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?