Új dalokkal érkezik Rigó Mónika

Vasárnap

Hamarosan új dalokkal és klipekkel jelentkezik Rigó Mónika. A cigánydalok koronázott királynőjének repertoárja most új, saját szerzeményekkel bővül.

Április 8. minden évben a nemzetközi roma világnap. Ez alkalomból látogattuk meg ismét Rigó Mónikát, a Csallóköz és talán egész Dél-Szlovákia legismertebb roma énekesnőjét, hogy megkérdezzük, hogy van mostanában. Ahogy a legtöbb művész életében, Mónikáéknál is jócskán éreztette hatását a járványhelyzet. Kevesebb volt a felkérés, a meghívás, a szereplési lehetőség, és ahová szabad volt menni, oda is csak nagyon szigorú feltételek mellett. A zene és a jó hangulat viszont nem maradt el az életükből, meséli. Otthonukban muzsikáltak és énekeltek, ezt pedig videóhíváson keresztül közvetítették a rokonoknak, barátoknak.

Amint a járványügyi korlátozásokat feloldották, a meghívások és felkérések is elkezdtek jönni, Mónika szlovák környezetben is nagyon népszerű. A járványhelyzet alatt viszont nehéz pillanatai is voltak. „Mivel sajnos elmaradtak a fellépések, arra gondoltam, munkába állok szakácsnőként, mert imádok főzni. Ekkor keresett meg Budapestről Száva Rita, a Skyforce kiadó zenei menedzsere, hogy dolgozzunk együtt. Elkezdtünk közösen dalokat írni, nagyon gyakran járok Budapestre, zajlik a stúdiómunka” – mondja Mónika.

Az új irány

Száva Rita ismert név a magyarországi könnyűzenei életben, olyan előadókkal dolgozik, mint L.L. Junior, vagy korábban Nótár Mary. Mónika gyönyörű hangja nagyon sok embernek tetszik, hangsúlyozza Száva Rita. „Eddig is ismertük, de mert kiváló énekesnő, úgy gondoltam, sokkal többet érdemel. Szeretném, ha jóval népszerűbb lenne, és biztos vagyok benne, hogy az is lesz.”

Tizenkét dalt szeretnének idén elkészíteni, kivétel nélkül saját szerzeményeket, minél több klippel. A dalok stílusát próbálják úgy felépíteni, hogy mindegyik korosztály megtalálja benne a neki tetszőt. „Keverednek bennük a cigány, a magyar, szlovák, román motívumok, és ez a vegyes stílus nagyon jól áll Mónikának. Nem változtatunk sokat azon az irányon, amelyet ő eddig is képviselt, de mégis szeretnénk megmutatni egy olyan arcát is, amelyik eddig talán nem volt annyira ismert” – hangsúlyozza Száva Rita. Az új dalok közül a Mula-, mula-, mulatok címűt emelte ki, ezt a rajongók egész biztosan gyorsan megszeretik.

A következő hetek folyamán tehát a nagyközönség számára is elérhetőek lesznek az új szerzemények. Mónika azonban hozzáteszi, hogy természetesen a klasszikus cigányzene világához is hű marad, felkéréseket igény szerint modern popzenekarral és klasszikus cigányzenekarral is vállal. Elárulta továbbá, hogy családban annál is nagyobb az öröm, mert júniusra várják első unokájuk születését.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/14. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?