Túlságosan zajos online-játszótér

Eszter elmesélte, hogy már sem a gyerekekkel, sem a férjével nem tud beszélgetni, kész bolondokháza lett az életük. Ő nincs a közösségi oldalak egyikén sem, nem tartja annyira izgalmasnak és változatosnak ezt a világot, akkor sem, ha mások csodálkoznak emiatt.

Szeret kimenni az udvarra, motoszkálni az előkertben, mert olyankor megjelennek a szomszédok, szóba elegyednek egymással. Azt sem szereti, ha mobilról mutogatnak neki fényképeket. Egyrészt nem látja jól azokat a kis mozaikszerű vakarcs felvételeket, mégis örvendezni kell! Másrészt a régi jó nyomtatott fényképeket szereti rendezgetni, nézegetni esténként, amikor egy jó teával, finom borral bekuckolja magát a kanapén. Aztán Eszter tovább bogozva beszélgetésünk fonalát visszatér a csipogásra. Úgy hívja, sőt még utánozza is nekem azt a csippanó hangot, ahogy újabb és újabb tetszikelés érkezik a családtagok mobiljaira. Megfigyelte, hogy más hangot ad ki a telefon SMS, vagy levél érkezésekor, azt is látja, melyik gyerek képe derül fel ilyenkor, és mikor komorul el banki átutalások jelzésekor a férje. Már arra is rájött, hogy nem minden üzit – merthogy ők úgy hívják, hogy ÜZI – néznek meg a jelenlétében. Félrevonulnak, somolyognak, válaszolnak, és bármibe kezd együtt a család, látja a ködös tekinteteken, hogy alig várják a következő csippanást. Időnként összerándul Eszter gyomra, mert nem lehet rendesen megebédelni sem, akkor sem hagyják abba, ha vendég érkezik, sőt, még a vendég is csipog. Mint egy csirkefarmon, úgy csipogják körbe egymást, miközben úgy tesznek, mintha érdekelné őket az a másik. Eszter ironikus, szarkasztikus, időnként idegesen felnevet, pedig csak nagyon zaklatott és szomorú. Eszter azért is szomorú, mert ha valahol összefut az ismerőseivel, rég nem látott rokonokkal, barátokkal, mind azzal kezdi, hogy nem találják a közösségi oldalakon, sem a nevét, sem a fotóját, sem az eseményeit, mintha nem is létezne. Pedig cserélhetnének recepteket, mire ő azt mondja, jöjjenek össze, főzhet finomakat. Ja, hogy erre nincs idő?

Azt is mondta az asszony, megint csak visszatérve a csippanásokhoz, hogy olyan fémes hangot adnak ki, érceset, és mintha szitává lőnék azt a láthatatlan bádoglapot, amely elválasztja egymástól az embereket. Azokon a lyukakon kukucskálnak aztán át egymáshoz. „Azt gondolják, szorosabb lesz így a kapcsolatuk, holott azt a falat el lehetne távolítani, és több időt szánni az igazi, közös együttlétekre egymás kukkolása helyett” – véli.

Örömteli egymásra találás

Laurának nem csipog a mobilja, ritkán kapcsolja be rajta az internetet, csak ha dolgoznia kell. Fenn van több közösségi oldalon is, hogy tartsa a kapcsolatot a más városokban vagy külföldön élő rokonokkal, barátokkal, egykori kollégákkal.

„Esténként, pihenésként szoktam szörfözni a neten, böngészni a közösségi oldalakat, beérkező üzeneteket, de van úgy, hogy nincs kedvem válaszolni, csak néhány nap múlva reagálok, amikor úgy tartja kedvem. Nemrég azonban nagyon-nagyon kellemes meglepetés ért!” – mondja széles mosollyal. Egy idős hölgytől kapott levelet, az ismeretlenektől érkező rejtett postaládában hevert már hetek óta, amit nem is szokott megnézni. Most valahogy mégiscsak megnyitotta, és legnagyobb örömére az az idős néni jelentkezett neki, aki egykor a menyasszonyi ruháját varrta! Van annak már harminc éve, hogy nem beszéltek, nem találkoztak. Gabi néni már nem varr és nem is kölcsönöz menyasszonyi ruhákat, de varázslatosan szép népviseleteket készít babákra. Amikor megnézte az alkotásokat a közösségi oldalra feltett galériában, nagyon meglepődött. Felhívták egymást telefonon, nem folytatták a csetet a közösségi oldalon, sőt, még egy nyári találkozót is egyeztettek, hiszen annyi minden történhetett mindkettőjükkel az elmúlt több évtizedben. Laura nem ítéli el azokat, akiknek életük nagy része a közösségi oldalakon zajlik, történik, és szinte nincs is saját, meg nem osztott valóságuk. Elfogadja, próbálja érteni, mégis azt mondja, a személyes találkozás varázsa mindig több lesz, egyedibb és értékesebb számára. Szerencsére nincs ezzel teljesen egyedül!

„Más az együtt elfogyasztott ebéd íze, más az ilyen kávé illata, bornak a zamata! Kár, hogy ezt ma már sokan nem is érzékelik. Most, hogy mégis a közösségi oldalnak köszönhetően került elő egy számomra igen kedves ember, mégis úgy érzem, hogy a világháló csodákra képes!” – mondta Laura.

Száz Ildikó, a szerző az Új Szó munkatársa

A teljes írás a VasárnapLélek mellékletben jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene