Az újrakezdés olyan, mint egy szülés, nehéz és fájdalmas. Csak a rendkívüli derűvel, mély hittel megáldott emberek látják meg benne a megújulás és a fejlődés lehetőségét. Álljon itt néhány példa arra, hogy minden időben, élethelyzetben nehéz a váltás.
Ideiglenes otthon, idegen emberek
„Itt vágj, itt zaklass, csak az örökkévalóságban irgalmazz!” – suttogta zoboralji születésű nagymamám, amikor a férjével és apró gyerekeivel együtt bezárták maguk mögött a deáki porta kapuját, és szerény kis csomaggal elszállították őket a legközelebbi vasútállomásra. Mindent újra kellett kezdeniük számos más deportált nagycsaládhoz hasonlóan Csehországban.
A vödörben megfagyott a tej, mire a célállomásra értek, legalábbis ezt mesélték a rokonság tagjai. A cseh gazdák úgy nézegették, válogatták a férfinépet, mint a rabszolgákat. Az erős, egészséges férfiak hamar elszegődtek, és a két kezük erejéből el tudták tartani a családjaikat. Az újrakezdés idegen földön mégis nagyon nehéz volt, mert a deáki asszonyok többsége csak magyarul beszélt. Nagyanyám Zoboralján jól megtanult szlovákul, tolmácsolt a többieknek is, így hamar eligazodtak a helyzeten, és gondoskodtak a gyerekekről. Azoknak sem volt könnyű, hiszen az iskolában nem az anyanyelvükön tanulták a betűvetést, az olvasást... Csak a palatábla volt hasonló. Később azonban, amikor egyikük-másikuk elkerült katonának, már igen jól beszélték a nyelvet, és nem nevette ki őket senki. A nagyszülők nem engedhették, hogy a gyerekek bármit megérezzenek a kétségbeesésükből. Igyekeztek mindent megtenni annak érdekében, hogy mielőbb hazakerüljenek. A deportálás miatti váltás közel sem olyan újrakezdés, mint amikor valaki önszántából hagyja a háta mögött az addigi életét, és indul el az ismeretlenbe. Hazaérkezésüket követően nagy volt a becsülete az itthoni portának, még az artézi kút vize, az itthon gyúrt kenyér íze is más volt, mint a cseh földön!
Éva egyedül indult el
Nagyon kicsi faluból származott Éva, az érettségi után más helyi lánykákhoz hasonlóan hamar férjhez ment, gyerekeket szült. A csöppségekben nagy örömét lelte, de párjával elhidegültek egymástól, mert a férfi egyre gyakrabban nézett a pohár fenekére, egyre később járt haza. Jobb is volt, ha nem sietett, mert az érkezésében sem volt sok köszönet. Minél többet ivott, annál agresszívebb volt Évával és a gyerekekkel. A kicsi falu népe mégsem értette Éva nyugtalanságát, makacs indulatát. Több hasonló sorsú családról tudtak a faluban, de az asszonyok mindig alázattal, tisztelettel bántak a férjükkel. Forró vacsorával, puha ággyal várták a családfőt, és a részegen odavetett szitokszóra is szelíden válaszolgattak. Éva úgy döntött, nem válik el, nehogy szájára vegye a falu, inkább elment betegeket ápolni külföldre, ahonnan két-három hetente tért csak haza. Ekkor már a lányai nagyobbacskák voltak, becsülettel ellátták a háztartást, később elköltöztek a városba, mert egyikük sem akart az apjuk mellett maradni. Éva is sokat viaskodott minden hazaérkezés előtt, végül úgy döntött, végleg elköltözik az országból, és új életet kezd. Kiváló a nyelvérzéke, nem volt gondja szót érteni idegenben, és hamarosan két állást is szerzett magának, ekkor a két lánya is kiköltözött hozzá. Ritkán járnak haza a faluba, az apát a rokonok látják el, ő meg cserébe besegít nekik a háztáji munkában. Éva azt mondja, nem is dönthetett volna jobban, odakint sokkal több ideje jut pihenésre, kirándulásra, sportolásra, és sok új barátot talált. Más életre vágyott, és ezt önerőből meg is valósította. A koronavírus okozta bezártság idejében Éva heteket töltött ápolóként egy központban, éjjel-nappal ügyelve az idős lakók biztonságára. Mégis azt érezte: ez ő, ez a hivatása. Valószínűleg másfajta bezártságként élte volna meg ezt a nem könnyű időszakot a régi életébe ragadva, változást már nem remélve.
Újrakezdés párok nélkül
Feri báty és Ferkó esetére az egyik közös ismerősünk hívta fel a figyelmemet. Megözvegyült az apa, aki egész életét a kovácsműhelyben töltötte. Úgy gondolta, majd meghúzza magát a fiánál, és hátul a fészerben kis műhelyt alakítanak ki együtt, a régi házért kapott pénzecskéből.
Mire Ferkóval mindent megbeszéltek, elrendeztek volna, elhunyt a menye is, és a fia hozzá hasonlóan özvegyi sorsra jutott. A két férfinek a kettős veszteségből sehogyan sem sikerült felocsúdnia, már nem volt kedvük a kis műhelyhez sem. Kis idő után egyre gyakrabban beszélgettek arról, hogy nem jó a megüresedett, asszony nélküli házban, el kellene adni, és valahol teljesen másutt boldogulni. Itt minden a múltra, a közösen eltöltött időszakra emlékezteti őket. Feri báty és Ferkó keresett, kutatott a térképen, a hirdetéseket is átböngészték, különböző, világot megváltó ötleteik támadtak időnként, mígnem a megoldás egy szép napon bekopogott az ajtón. Beállított hozzájuk Feri báty öccse, aki Morvaországban élt. Súlyos cukorbeteg volt a Pali, de mindig feltalálta magát, kis szerszámboltot nyitott, végül vett néhány tehergépkocsit, építőanyagokat, kisebb-nagyobb gépeket árusított és szállítást is vállalt a fiaival. Pali segítséget kérni jött, az elfekélyesedett lába miatt már nem bírta igazgatni a céget, a fiai meg nem vállalták az ezzel járó felelősséget. Feri báty és Ferkó egymásra nézett, és két hetére rá már át is költöztek Pali mellé a morva kisvárosba.
Az újrakezdés és a hirtelen váltás óriási fordulatot jelentett a két özvegy férfi életében, de rendkívül gyógyító hatása volt! Ha nem váltanak, talán belenyomorodnak a fájdalomba, vagy megbetegíti őket a hatalmas veszteség. Az új ismerősök, a derék ezermesterek körében jól érezték magukat, megannyi új tapasztalatra tettek szert, megfiatalodtak a másfajta kihívásoktól.
Száz Ildikó
A szerző az Új Szó munkatársa
**
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/2. számában jelent meg a Lélek mellékeltben!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.